Vedd észre, hogy a versenyt gyakran azok nyerik meg, akik az új ötleteket legjobban és leggyorsabban valósítják meg, megelőzve azokat, akik kitalálták őket.
Fortune cookies : Management wit and wisdom from Fortune magazine / ed. by Allan Dentschman. - Random House : New York, 1993.

Egyik és másik helyett integrált irodalom

Könyv és Nevelés (2002) 4 p. 18-19.

Azt hittem, hogy a szakmán belül nem téma már a Guttenberg-galaxis. Tévedtem – állapítottam meg Fűzfa Balázs és Vajda Kornél cikkeinek olvasásakor. A galaxis-kérdés jó tíz éve merült talán fel, és úgy tűnik, az azóta eltelt idő nem volt elég a kétoldali félelmek feloldására. Bár való igaz, a változás gyökeres. Emlékszem első meglepetésemre, amikor egy Kecskeméten lemezre másolt szövegfájlt Budapesten megnyitva ugyanazok a betűk, mondatok jöttek elő. Ez szinte hihetetlen – gondoltam akkor, — illetve mosolygok ma magamon. És vajon mely megnyilatkozásomon fogok mosolyogni tíz év múlva?

Vannak ugyanakkor változatlanabbnak látszó dolgok is. A nyolcvanas évek elején az akkor kuriózumnak számító videomagnón számos oktatófilmet néztünk a gimnáziumban, amelyekre ma alig emlékszem. Talán jobban előttem vannak a diaképek, egyes tanáraim kijelentései, hanghordozása, szavajárása. A tankönyvek egyes mondatait szinte szóról szóra fel tudom idézni. No, nem szeretném magam beleártani a percepció tudományterületének mélységeibe, csupán abbéli vélelmemnek adok hangot, hogy a hagyományos(abb) “hordozókon” kapott ingerek mélyebben ülnek bennem, mint amelyeket az egyre szofisztikáltabb technika szállított számomra. Nem hinném, hogy vita tárgya lenne: a jelen technikai eszközei gyorsabb, színesebb, de egyben kevésbé mély és maradandó lehetőségeket biztosítanak számunkra, mint a “low-tech” hordozók. És ez feltételezésem szerint akkor is igaz, ha az egyéni eltéréseket is figyelembe vesszük. Ám ez nem gond: a felfogni szándékozott információk között is van tartósabbnak, illetve rövidebb távúnak szánt. Alkalmazkodjon a technika; mi pedig válasszuk ki a célunknak megfelelőt.

Éppen ezért nem hinném, hogy a papír perceken belül el fog tűnni. Az utóbbi évek tapasztalatai, felmérései sem támasztják ezt alá. A szöveghatárok eltűnését sem tartom általánosan jellemzőnek. Engem például elbizonytalanít, ha nem látom egy-egy dokumentum határait; egy könyv lapjainak számát, egy e-mail hosszát vagy egy weblap szerkezetét. Nem tudom ugyanis, hogy hányadán állok benne. Gondolataim persze ettől függetlenül szárnyalnak előre, hátra, másik dokumentumra, a múlt héten látottakra, hallottakra és vissza. Próbálom elképzelni, hogy az iskolában a gyerekek ne látnák egy klasszikus kötelező olvasmány végét ;-)) Attól tartok, nagyon megriadnának. A képernyőn olvasott szöveg felfogásának hatékonysága 30%-kal rosszabb, mint a papírhordozón olvasotté. A magam részéről sajnálom azt a 30%-ot hiszen gyakran amúgy is nehézkes a felfogásom. Emellett szemem romlása is arra ösztönöz, hogy az egyre nagyobb mértékben fogyasztott elektronikusan érkező szöveget (minő paradoxon!) kinyomtassam.

Az információáradat növekszik – s e dömping egyik fő oka az új technológia –, a tudás mennyisége viszont jóval kevésbé. Lehet, hogy a hordozó másodlagos; a felfogási, befogadási és feldolgozási képesség a döntő. Van ismerősöm, aki legalább tizenöt angoltankönyv-sorozatot vásárolt kazettástul, cédéstül. Ettől azonban még nem lett okosabb. Mert képes volt ugyan a forrás felkutatására, az információt nem tudta tudássá alakítani. (Mellesleg ez nagy veszélyt jelent a könyvtárakra is; főként információt tárolnak és kevésbé tudást.)

Tapasztalataim tehát egyrészt lelkesítőek, másrészt visszarántóak. Figyelembe kell vennünk, hogy az új utak meglátásában a tapasztalatok, vagy mondjuk az addigi alapvető ismeretekre koncentrálás adott esetben káros is lehet. A fejlődés és fejlesztés ugyanis gyakran nem lineáris: az ember, hogy utánozza a járást, feltalálta a kereket. A csupán járásban gondolkodó tehát kevésbé jut előre. Az “amíg nem járod ki az összes iskolát / rágod át mind a szakirodalmat / teszed le az összes vizsgát, addig ne szólja bele a nagyok dolgába”-szemlélet szélsőséges esetben szakmai csőlátást, vagy féltékenységet is takarhat. Ugyanakkor van, hogy éppen ennek ellenkezője az igaz; és nem lehet megkerülni a szisztematikus tudás-begyűjtést. Az üdvös szerintem az lehet, hogy a fiatalos rugalmasság párosul a tapasztalattal – persze, más-más személyben; együttműködés által. Érzésem szerint a jövő nagy innovációi ilyen nagyfokú kreativitást és elmélyült tapasztalati hátteret feltételeznek. És ezzel áteveztünk a tudásmenedzsment vizeire.

A Katalist levelezőlistán egy éve többen válaszlevélben fejbevágtak, mert internetes mesemondó-szolgálattal kapcsolatos hírt tettem közzé. Így, hogy ne borzoljam a kedélyeket, már elő sem hozakodtam azzal, hogy családom számára karácsony este többek között internetről letöltött történetet olvastam. Mostanában pedig egyre fontosabbnak tartom a családi internetezést, ahol aprók és nagyobbak közösen, egymást segítve fedezik fel a világhálós tartalmat. E tevékenység természetesen nem zárja ki a fejből vagy felolvasva mondott mesét, verset, vagy ismeretterjesztő cikk ilyetén családi közzétételét. Megférnek egymás mellett; kiegészítik egymást.

Hogy melyik az “egyik” vagy “másik irodalom”, nem tudom. Félnék is éles határvonalat húzni. Talán nem is ez a fontos.

Hozzászólás