Bárkay Tamás: Polcon porosodó kötetek Népszabadság 67 (2009. febr. 5.) 31/1., p. 1, 10.; rövidítve. pl.: Híradó.hu; FigyelőNet

Oldaltartalom:
– A cikk indítása
– Reakciók a cikkekre (Katalist, blogok)
– Az MKE és az IKSZ véleménye a Népszabadságban
– A Katalist levelezőlistára írt könyvtárosi reakciókra írt két válaszlevél
– Egy nemzetközi párhuzam: 17,1%
– A szakmai szervezetek Etikai Bizottságának nyilatkozata,
és Fehér Miklós észrevételei a MKE honlapján
– Az Etikai Bizottság eljárása vs. saját ügyrendje
– Követő események, rendezvények, cikkek

Követő cikk, 2012. nov. 2., A mákos kifli apasztása

A cikk előzménye:
Drága könyvek, szegény könyvtárak c. cikk a Népszabadságban (2009. jan. 27.)

A cikk eleje:

Egy felmérés szerint baj van a magyar könyvtárak állománygazdálkodásával: a kölcsönözhető könyvek fele nem forog. Milliárdok folynak el, pedig a könyvtárak kimutatható nyereséget is termelhetnek — állítja egy szakember.

A 2002 előtt beszerzett dokumentumállomány 65 százaléka, a 2002 utáni állományrész durván fele egyáltalán nem forog — vagyis a kutya se kölcsönzi ki őket –, a 2003-ban beszerzett, kölcsönözhető dokumentumok nagyjából 40 százalékát a mai napig egyszer sem(!) vitték ki a házból. Ez derül ki a könyvtárak dokumentumvagyonának értékét és könyvtárosok döntéshozatalának támogatását célzó felmérésből, amely tíz közepes magyar város könyvtárának beszerzéseit vizsgálta, és amelyet a közelmúltban konferencián ismertettek. …

A baljós jelekre már 1994-ben felhívta a könyvtárak figyelmét néhány szakember, de a gyakorlat a jelek szerint maradt. A Könyvtár, Információ, Társadalom (KIT) című szakmai hírlevél szerkesztője, Mikulás Gábor szerint az ijesztő tendencia oka mindenekelőtt a megfelelő visszacsatolás hiánya.

A teljes Népszabadság-cikk: http://nol.hu/kult/lap-20090206-20090206-8

Reakciók a cikkre

Katalist levelezőlista levelei (febr. 6-tól)
Könyvtáros.com A vita figyelése, dokumentálása febr. 6-tól
Reakció post (Élet és Könyvtár blog)
Webster freeblog: itt, meg korábban itt [már nem érhető el]
702.klog Lejár [már nem érhető el]
További blogok: Könyvtárosháza.freeblog, CSMKE blog, Textlib-lista.

Az MKE és az IKSZ véleménye a Nészabadságban

A könyvtáros egyesületek reagálása a Népszabadságban és szerkesztőségi kommentár: http://nol.hu/lap/kult/lap-20090217-20090217-17 (febr. 17.)

A Katalist levelezőlistára írt könyvtárosi reakciókra írt két válaszlevél:

Kedves Kollégák,
a pénteki Népszabadságban megjelent cikkek véleményeinek feldolgozása nem kis munka, a felvetett kérdések vélemények megválaszolása hasonlóképpen. Az alábbi anyagban igyekeztem pontokba szedni a cikkel kapcsolatos álláspontomat. Az anyag bár hosszú, nincs benne mindegyik felvetésre válasz, de hagyni kell későbbi napokra is. A szövegben hazai könyvtári szerzők gondolataimat alátámasztó műveire nem utalok, hogy véletlenül se vonjam rájuk a kollégák nemtetszését.

Tartalom:

Nyilatkozói attitűd
– Könyvtár(os)i, használói, adófizetői szempontok
– Szándék kérdése

A cikkről általában
– A cikk műfaja
– Újdonságérték
– Időzítés
– Válságidőben
– Várható következmények
– A nyilvánosság foka

A cikk tartalmi elemei
– Hatékonyság kérdése
– Eredmények és problémák egyaránt
– Példák
– A diskurzusban nem említett tartalmi elemek
– Következtetés

Szakmai szempontok, lehetőségek
– Selejtezés könnyítése
– Apasztási adminisztráció
– Újabb állományegészség-vizsgálatok
– Megtérülés-mutató számolása
– Nagyobb figyelem a virtuális szolgáltatásokra
– Átlátható közös állomány

Kommunikációs lehetőségek
– Szakmán belüli kommunikáció
– Tanulás a nem szerencsés problémakezelési példákból
– Ha kríziskommunikáció
– Kevésbé szerencsés kommunikációs motívumok

Előnyök kovácsolása a kommunikációval
– Hírnevet védő intézkedések
– Károk elszenvedése vagy előnykovácsolás a kommunikációval
– Az ügyetlen kommunikálás lehetséges következményei
– Probléma megelőzése ill. problémából bizalomerősítés

Két példa, személyes tapasztalat
– Iskolai könyvtárak Szövetsége, Japán (apasztást követő költségvetési
elismerés)
– Hannoveri Városi Könyvtár (30%-nyi apasztást követő használat-növekedés)

Nyilatkozói attitűd

• Könyvtár(os)i, használói, adófizetői szempontok. A diskurzusban túlnyomó többségben az első szempont uralkodott, annak is leginkább talán források megszerzésével kapcsolatos bizonytalanság aspektusa. Ez nem is meglepő egy könyvtárszakmai fórumon. – A cikk mindhárom felsorolt szempontot kb. azonos arányban képviselte, mely országos napilapban is természetes. És feltehetően a könyvtáraknak is akkor van túlélési, továbblépési, presztízsnövelési stb. esélye, ha ebben a szélesebb kontextusban képes magára tekinteni.
• Szándék kérdése. Megértem, hogy a cikkből kiérzett szándékaim sokakban kétségeket ébresztenek. Rövid távon talán inkább; hosszabb távon feltehetően nem. S bármit mondok saját motivációimról, vagy elhiszik, vagy nem. Mindenesetre biztató volt azt is olvasni a diskurzusban, hogy volt, aki szakmai szándékom lehetőségét sem zárta ki, sőt bizonyos elemeket – melyeket mások alapjaiban kritizáltak – elgondolkodtatónak tartott. A szakmai szándék mellett állhat az is, hogy az elmúlt majd’ 20 évben több mint tíz (bárki által visszakereshető) cikkem jelent meg a szaksajtóban és azon kívül a könyvtárak hatékonyságának (azaz adott bevételből több érték előállításának) növelését szorgalmazva. Hitem szerint hosszabb távon a cikk hozzájárulhat a használói és adófizetői szempontú állománygazdálkodás tudatosságának növekedéséhez, a forrásmegosztásban és elektronikus állományokban jobban gondolkodásban… Tekintsünk majd 10-15 év múlva vissza.

A cikkről általában

• A cikk műfaja. A cikkben egyaránt szerepelnek a mai helyzetre vonatkozó tények (nem prézensz, nem helyismereti stb. állományegységekre vonatkozó), összehasonlító jellegű adatok (pl. arra, hogy a könyvtárak pénzügyi értelemben is megmutathatják erősségeiket – egy szóval sem tagadva a pénzügyi jellegűeken kívüli értékeket), illetve néhány lehetséges megoldási irány. E műfajtól naivság lenne elvárni, hogy minden felsorolt területen teljes körű adatokkal, véleménnyel szolgáljon. (Feltehetően kevesen vitatják e listán azt az állítást, hogy a hazai vonatok tisztasága nem megfelelő, és ezen változtatni kell. E kijelentés azonban egészen pontosan úgy hangzana, hogy (… ,) kivéve a Vác–Budapest viszonylat Budapest felől közlekedő, hétköznap induló 8.00-ás járata, és a stb. stb. stb. – Ilyen részletezett anyagot viszont gyakorlatilag nem lehet sajtóban közölni.)
• Újdonságérték. Az állománygazdálkodással kapcsolatos baljós jelek legalább a megemlített 1994-es cikk megjelenése óta jelen vannak (De 1993-ból is van hazai dokumentált figyelmeztetés a községi könyvtárak állományának racionalizálására.). Persze, a szakmai megfontolásokat kerülő, de őszintén megfogalmazott félelem is „ősi”, mely szerint a radikális állománycsökkentés [akkor éppen] nem aktuális, “mert ezzel csak besétálunk a restrikció kitátott szájába.” (Gyakorlatias gondolatok a “túlhizlaltságról” / Maruszki J., 3K 1995/3.) Ám módszeres, de nem radikális apasztás sem indult el; tehát a probléma konzerválódott. Anno könyvtártan-vizsgára kellett olvasni az Upton közkönyvtár 1970-ben kísérletéről, melynek eredménye azóta általános gyakorlattá: “fő célja az volt, hogy, hogy csökkentsék vagy legalábbis szinten tartsák a használói kudarccal járó keresések számát. Méghozzá úgy, hogy a könyvek számát a minimumon tartsák (…). (Cheshire — a másfajta elrendezés és ami mögötte van. In: Az állomány másfajta elrendezése a közművelődési könyvtárban : új megoldások : tömörítvény. OSZK KMK—FSZEK, 1984.) Öröm, hogy a diskurzus résztvevőinek egy része nem is kifogásolja ezt a – nevezzük úgy – „optimális minimum” modellt. A Népszabadság-cikk nem tartalmaz más olyan tényt vagy véleményt sem, mely a szakmabeliek számára különösebb újdonságot jelenthetne. Az ominózus 50% is – ugyan más módszerrel kiszámolva – már nyáron megjelent a 3K-ban.
• Időzítés. Azon tűnődöm, hogy mikor mondta / mondhatta volna a szakma, hogy most aktuális a helyzet tisztázása, az állományok rendbetétele? A probléma szakmán belüli azonosítása óta (legalább 15 év) nem mondta. – Ha hamarabb lépünk, hamarabb várható eredmény. Érdekes, hogy a dokumentáltan létező probléma szakmai nyilvánosságon túli megjelenése jelent problémát a hozzászólóknak, nem pedig annak firtatása, hogy miért, esetleg kik miatt nem oldódott meg az akutnak tűnő helyzet. E tünet szintén a hárítás kultúrájára utal. Pedig inkább: „Te számolj be a rossz hírekről — mielőtt egy újságíró teszi ugyanezt.” (Fortune cookies : management wit and wisdom from Fortune magazine, 1993)
• Válságidőben. Megértem azokat az aggodalmakat, melyek lehetséges restrikciókat vetítenek előre a cikk hatására. A valósághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy cikk nélkül is folyamatosan, a könyvtárak tevékenységéről szóló sikerjelentések mellett is romlott a helyzet. Tehát nem (vagy kevésbé) a cikk, sokkal inkább az eddigi szakmapolitika a megkérdőjelezendő. A könyvtárakat érintő folyamatos restrikció a sikerjelentések haszontalanságára, hiteltelenségére enged következtetni, s arra, hogy minél hamarabb történik meg e kommunikációs attitűdről való leszokás, annál gyorsabban várható változás. Persze, garancia erre a problémák őszinte feltárása és megtárgyalása esetében sincsen, de a gödörben nem a tovább ásás segít, hanem a helyzet alapvető átértelmezése. A cikk erre kínál lehetőséget és hitelt a lehetőségek és gyenge-ségek együttes(!) tárgyalásával.
  Válság idején a befektető a biztos megtérülést keresi, s a féloldalas kommunikáció nem az ilyenek jele. (Megemlítendő, hogy a FSZEK-ről szóló sajtónyilatkozatok rendszeresen beszámolnak eredményekről és problémákról egyaránt, ami az olvasóban bizalmat ébresztő, reális könyvtárképet vetíthet ki. Ám jóval általánosabb a csak pozitív könyvtári hírek kommunikálása.) Válság idején könyvtárak – ha őszintén kommunikálnak — eredményesebben mutathatnak rá megnövekedő szerepükre, pl.: http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=cikk&c=8988 a könyvtári szerepről általában: http://www.fn.hu/kultura/20081104/valsag_nyertese_konyvtar/ (ezt a KIT is hozta ezzel együtt: http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=cikk&c=9189; vagy HSD friss javaslata ugyanebben a témában: http://index.hu/kultur/pol/konyv7977/).
  Ha a válságidőben való kommunikálásért (kb. két éve egyfolytában válság van!) ezt a cikket érik vádak (vö.: hárítás), akkor az könnyen a kommunikáció eleve sikertelenségét vetíti elő. (Várható sikertelenség esetén az emberek igyekeznek nagyobbnak láttatni a külső akadályokat, hogy ne sértsék énképüket.) Mindez önbeteljesítő jóslattá válhat, amit inkább mellőzni érdemes. Az erős ember inkább ezért a válságban is a lehetőségeket keresi. (vö.: Könyvtári SWOT a válság idején, különös tekintettel a lehetőségekre: http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=cikk&c=9024)
  Várható következmények. Ha csak el nem rontja a szakma a kommunikációt, nem hinném, hogy egy cikk (és ismertetései) alapján messzemenő fenntartói döntések születnének. Ám ez nyilván csak feltételezés részemről. Várható azonban, hogy adott könyvtárak esetében az egyébként is tervezett megszorításnál a cikkre, mint külső körülményre hárítólag lehet majd hivatkozni. Utólag pedig legalábbis nehéz lesz bármely irányú cáfolat. A hárítás kultúrájának fennmaradása nem elsősorban nekem, cikkben nyilatkozónak okoz kárt, hanem a belső körülmények (saját felelősség kérdésének) palástolóinak.
  A nyilvánosság foka. A könyvtár nem könyvtárosi belügy. Ahogyan a vasúttal, önkormányzati ügyintézéssel, rendőrséggel stb. kapcsolatban szinte naponta jelennek meg pozitív, kevésbé pozitív híradások, a könyvtárakkal kapcsolatban ezt nem szoktuk meg. (A vasúti állapotokkal, http://megintallunkvazze.blog.hu/ a BKV-val, vagy általában a szolgáltatásokkal kapcsolatban http://homar.blog.hu/ pl. már külön panaszblogok működnek.) — A nyilvánosság tudatos bevonásával éppenhogy javítani lehet a kapcsolatot, nem kényszerülnek a használók nevüket eltitkolva panaszkodni a könyvtári szolgáltatásra (vö.: http://www.kithirlevel.hu/index.php?oldal=cikk&c=9034).

A cikk tartalmi elemei

• Hatékonyság kérdése. Cikkbeli közléseim döntő többsége a hatékonyságra utal; ennek növelése a fő üzenet, továbbá annak bizonyítása példákkal, hogy ez hitem szerint meg is tehető, felelős szolgáltatóként pedig folyamatos kötelesség. (Megjegyzendő, hogy a hatékonyság kérdései talán az egyik legritkábban feltűnő témakör a hazai szaksajtóban, diskurzusokban.) A meglévő források – használói szempontból! – minél ügyesebb felhasználására jócskán növelheti a könyvtárak reputációját. Javaslatom nem új, mondhatnám, örökzöld sürgetés, melyet nálam idősebb, tapasztaltabb, szélesebb látókörű stb. szakemberek is rég megfogalmaztak. Pl.: „Először is hozzá kell látni az állományhasználat (beleértve a folyóirat-olvasást) alapos elemzéséhez. Megvizsgálni a kölcsönzési forgalmat témák, használói csoportok és a beszerzési gyakorlat szempontjából, felhasználva a meglévő statisztikákat és feljegyzéseket, bár ezek messze vannak az ideálistól. Az ebből eredő konkrét, dokumentált ismereteknek nagy hasznát lehet venni a szorosabb kooperációs programok kidolgozása során, újabb anyagi források megszerzésekor és a lehetséges megtakarítások felderítésénél. Másodszor, haladéktalanul komoly figyelmet kell fordítani arra, hogy megállapítsák, melyek azok az állományi egységek, amelyek bizonyítottan fölöslegesek vagy nem keresettek, s meg kell kezdeni kivonásukat, – talán a munkaerő átcsoportosítása árán is. Ez sürgető követelmény, ha ésszerűsíteni akarják a terek felhasználását még az intézmény egészének bővítése vagy esetlegesen másikkal való összevonása előtt.” „… a költséghatékonyság elemzésének módszereit kell megtanítani, s e módszerek alkalmazását az országos könyvtárközi kölcsönzési rendszer keretében megvalósuló információ- és dokumentumellátásra.” (A magyar könyvtár- és tájékoztatásügyről, J. Carpenter, Könyvtári Figyelő 1991/3) – A cikk lényegében ezt kommunikálja: helyzet, megoldási lehetőségek és nyereséggel kecsegtető befektetés.
• Eredmények és problémák egyaránt. Lehet a könyvtárakról úgy kommunikálni, hogy rendre csak felsoroljuk az eredményeiket. (Ez eddig fizetett hirdetés-jelleg.) Ezt meg is szokhattuk; máig nagyon gyakori. Illetve hozzátehetjük még esetleg, hogy ha a külső körülmények jobbak lennének, akkor mi is többet tudnánk. Ám az ilyen kommunikáció korlátozott hitelességű: sem a közlő, sem a befogadó nem hiszi el igazán – főként döntési helyzetben. Viszont kétségtelenül tetszetős. – E cikk bemutat külső és belső problémákat, lehetőségeket, értékeket egyaránt. Amely a befogadó számára jóval reálisabbnak hat, mint az előző típus. Következetesen így kommunikálva elkerülhető, hogy verbálisan csak illedelmes dolgok hangozzanak el a döntéshozók szájából, költségvetésnél pedig – a könyvtárral kapcsolatos illedelmet félretéve – rendre hátul maradjanak. Tudom, ez nehéz váltás a kommunikációban, de megéri.
  Egyetértek azzal a felvetéssel, hogy szerencsésebb lett volna legalább két embert megszólítani, bár tény, hogy inkább hetilap-cikkek élnek ezzel a lehetőséggel.
• Példák. A cikk magyar, ausztrál és angol példákat hoz megoldási irányokra. Természetesen e műfajban nincs lehetőség ezek teljes körét vagy részleteit hozni. A záró (tehát hangsúlyosabb), egyértelműen pozitív példa mintha kis hangsúlyt kapott volna a visszajelzések között, a szakirodalomból és saját tapasztalatból szerzett külföldi példa pedig inkább kritikát kapott. Érdekes. – A cikk lehetőséget ad arra, hogy a könyvtárak hazai és külföldi kiút-megoldásokat egyaránt lássanak, majd mutassanak – a használók örömére.
• A diskurzusban nem említett tartalmi elemek. Az OSZK-Tárki és a KSH könyvtárhasználati adatainak anomáliái, a könyvtári vezetők képessége, a könyvtár.info (mint zárógondolat, lehetséges hazai fejlődési irány).
• Következtetés. A cikk kevéssé idézett következtetése: „Így tehát nem csökkentésére, hanem a szerzeményezési pénzek leghatékonyabb elköltésére kell koncentrálni.” Szándékom szerint gyakorlatilag azt jelenti, hogy érdemes átgondolni a jelenlegi működési mechanizmusainkat, célokat és eszközöket. Ez komoly munka, jóval nehezebb, mint az addig megszokott tevékenységeket végezni és mantrákat mondogatni, vagy éppen minden változ(tat)ásnak betenni. És az erőfeszítések hosszabb távon lesznek érzékelhetők. De megérik – a használók és / vagy adófizetők számára mindenképpen.

Szakmai szempontok, lehetőségek

• Selejtezés könnyítése. A könyvtárak számára gyakori veszély selejtezésnél, hogy a MÉH-ben megtalálja valaki az egykori, de százszor átválogatott, szabályszerűen selejtezett, olvasóknak felkínált stb. köteteket és botrányt kavarva elkezd könyvégetést vizionálni. (Van olyan könyvtárvezető, aki ilyenkor ad egy palack olcsó konyakot a zúzómesternek, hogy biztosan a könyvtári könyveket zúzza be először 🙂 — E cikk hozzájárulhat azon gyakori használói vagy fenntartói tévedés megszüntetéséhez, hogy a sok kötetes könyvtár ab ovo a jó könyvtár. (A nem növekvő állomány legalább 20 éve tananyag. Én eddig két sajtóbeli említéséről tudok – az utóbbi hét évben kb. 12.000 cikk szemlézése után.)
• Apasztási adminisztráció. Az apasztástól visszatart sok könyvtárat, hogy a folyamat túl munkaigényes. — E cikk ráirányíthatja a szakmai döntéshozók figyelmét arra, hogy a szabályozás racionalizálása időszerű.
• Újabb állományegészség-vizsgálatok. A cikkben szereplő, jelen helyzetet leíró adatok első közlésükkor is meghökkenést váltottak ki a hallgatóságból. Az állományegészség-vizsgálat, pláne annak folyamatos monitorozása ugyanis még nem gyakorlat idehaza. — E cikk segítséget adhat ezen eljárások terjedéséhez (a könyvtárak saját jól felfogott érdekében is.). Egy lehetőség: a szoftver havonta automatikusan jelentést küld, hogy mely állományrészt érdemes apasztani / gyarapítani. Ennek gyakorlatilag nincs technológiai akadálya. Lehet, hogy nagyobb / más / rész- stb. mintákon változni fog az eredmény? Mindannyian okosabbak leszünk tőle.
• Megtérülés-mutató számolása. Feltehetően érdemes a cikkben említett (vagy hasonló) módszertan szerinti könyvtári megtérülés-mutató kiszámolása. Demonstrálva, hogy hazai könyvtárak ilyen módon (is!) mérhető hasznot hoznak. Takács Béla számolása ez irányba mutat. Mindez ütős érv lehet a pénzszámolgató döntéshozók irányában.
• Nagyobb figyelem a virtuális szolgáltatásokra. A diskurzus olyan állományrészről szól, mely arányaiban (tehát nem abszolút értékben!) csökkenő fontossággal bír. Miközben a könyvtárak káprázatosan rugalmas konkurensei pl. éppen azt jelentik be, hogy a könyvtartalmakat ne csak számítógépen, hanem okostelefonon is használhatják az olvasók (Az okostelefon-tulajdonosok már útközben is belelapozhatnak kedvenc regényükbe). Az olvasók otthonaikban a könyvtár kikerülésével fájlcserélik a szakkönyveket ((Fájl)cseréljünk könyveket! — Könyvtár sem kell hozzá), eleve elektronikusan vásárolják meg (Just-in-time — könyveknek. — Mit jelent ez a könyvtáraknak?) És lassan azon töprenghetnek, hogy a sarki trafikban, vagy egy kocsmában – vagy könyvtárban? – nyomtassák-e ki a számukra fontos letöltött könyveket (A mindennapi használatú könyv kell a könyvtárba, a többit kérésre nyomtatják ki) E szempontból tehát rég nem csak az a kérdés, hogy 30, 50 vagy 60% a kihasználatlan, hanem hogy a legdinamikusabb használói réteg a könyvtár felé néz-e egyáltalán. — E cikk felhívja a figyelmet, hogy a könyvtárak nagyobb erőt csoportosíthatnak a virtuális állományra, az igény szerinti dokumentumszolgáltatásra.
• Átlátható közös állomány. E cikk kiemelt helyen, zárógondolatként – említi a könyvtár.info szolgáltatást, mely talán könyvtári rendszerünk legizgalmasabb és leghatékonyabb fejlesztése. Ajánlva szakmabeliek és átlag újságolvasók figyelmébe egyaránt (meg sem említve a hosszú éveken keresztül iszonyat pénzeket elnyelő és alig működő Mokkát).

Kommunikációs lehetőségek

• Szakmán belüli kommunikáció. A pénteki emailek áradatában kaptak kritikát a cikkhez tárgyilagosan netán megértően közelítő emailek, illetve számos személyeskedő is megjelent. Mindez megérthető, de nem jó üzenet. Nem nekem, hanem a szakma kritikus gondolkodást igénylő hányadának. A levéláradat utal arra is, hogy a téma bővebb, nyílt és nyugodtabb megbeszélése (régóta) kívánatos.
• Tanulás a nem szerencsés problémakezelési példákból. A hazai pedagógus-társadalom sok képviselője jelentős energiát fordított a PISA-eredmények cáfolatára, kikezdésére. Lehet, hogy volt igazuk benne, de a cáfolatra fordított igyekezet mehetett volna a jelen helyzet javítására is (vö.: Németországi PISA-sokk). Most előrébb tartanánk. Kommunikációs szempontból tehát nem elsősorban cáfolatok, hanem a felvetett témán belül a pozitív példák, adatok hozzák az eredményt (pl. olyasféle és hasonló adatok, melyet Takács Béla készített). E cikk felfogható akár immunrendszer-erősítőnek is: amennyiben hatására intézkedések, jó adatok, ügyes kommunikáció születik. Az én szándékom elég hasonló ehhez.
• Ha kríziskommunikáció… Ha a cikk megjelenését krízisnek értékeljük (bár nem minden válság-jellemző adott; vö.: PR a gyakorlatban, Szeles P., p 140), a valamivel megnövekedett figyelemben mutathatjuk az általunk fontosnak tartott szempontokat – ahogyan erre — legalábbis részben – Bakos Klára levele is utal. Sok sikert kívánok – remélhetőleg a használók érdekeit szem előtt tartó – eredményes kommunikációhoz.
  A krízis / válság egyaránt érthető veszélynek és kihívásnak. A szakirodalom és a tanácsadók egyöntetűen a kihívás értelmezést javasolják, talán nem véletlenül. „A válság kikényszeríti a változást, a krízis segít meghozni azokat a döntéseket, amelyeket régóta halogatnak” (A jó vezető számára lehetőség a válság) Eszerint most eldől, hogy milyenek könyvtári vezetők…
• Kevésbé szerencsés kommunikációs motívumok. Távol álljon tőlem, hogy megmondjam, hogyan kommunikáljanak mások – főképpen az én cselekedeteimmel kapcsolatban. Ezért csupán megfontolásra javaslom a mások szerencsés ill. szerencsétlen kommunikációjából levont tapasztalatokat.
  Az idősebbek emlékezhetnek arra, hogy hallhattuk: a csernobili robbanást követően nem volt veszélyes sugárzás, de már felére csökkent. A hárítás, az egymásnak ellentmondó üzenetek, a felelősség azonnali elhárítása, a média ellenségként kezelése, bűnbakok keresése a tömegkommunikációban is jellemzően visszafelé sülnek el (vö.: Hatékony kommunikáció krízishelyzetben. Napi Online, 2008.09.12.) Persze hozzásegíthetnek a „jól beolvastam neki(k)” talmi érzéséhez ?. A médiahatást tekintve nem szerencsés motívum, ha:
  – elhatárolódunk a cikkben szereplő kijelentésektől, mert nem igazak és a könyvtárak különben is sokkal fontosabbak, jobbak stb. (aminek nem kell azt jelentenie, hogy egyet is értünk a cikkben szereplő dolgokkal)
  – a cikkben nyilatkozó nem kompetens (ez — ha igaz is — azért szerencsétlen, mert hárításnak, vagy személyeskedésnek veszik, legalábbis a képzettebb befogadók, csökkentve a követő érvek súlyát)
  – elzárkózás a probléma megvitatása elől.
• Előnyök kovácsolása a kommunikációval. „… a válságkommunikáció során az azonnali reakció és az őszinte, tartalmilag pontos tájékoztatás a két legfontosabb fegyver.” (Bocsánatkérés helyett tenni kell válságok idején vagy: Válság: hogyan lehet előnyt csinálni belőle?) A legjobb üzenet, ha a szervezet bejelenti, milyen konkrét lépéseket tervez a probléma megoldására, kialakít egy válság-előrejelző rendszert, és olyan folyamatokat épít be a működésbe, amelyek bizonyítják, hogy elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás mellett. Potens, erős szervezet képét vetítik az olvasók irányába az olyan üzenetek, mint:
  – az állomány-kihasználtság adatait rendszeresen vizsgáljuk, és tervet készítünk a folyamatos kihasználtság-növelésre
  – az adatok is mutatják, hogy a közkönyvtáraknak erősebben érdemes nyitniuk a szociális funkciók (pl. kisebb raktár, nagyobb szociális tér) és a virtuális szolgáltatások irányába (fizikai állomány arányának csökkentése az elektronikusak javára), mely érdekében A. B. és C. intézkedéseket hozunk
  – ahogyan arra a cikk is utal, mi is kiszámoljuk saját könyvtárunk megtérülési mutatóit és ezek pontosításán, javításán folyamatosan dolgozunk, bemutatva, hogy a könyvtárba fektetett pénz többszörösen megtérül, mert e költségtudatosság válság idején még fontosabb (ld. még: Könyvtár — befektetés és megtérülés)
  – a mi könyvtárunk állománya is elérhető a www.konyvtar.hu-n, és annak fejlesztésével x hónapon belül A és B további előnyöket biztosítunk használóinknak
  – a helyi használati adatok mellett hasonlításképpen kommunikálhatók a vonatkozó IFLA-normák is
  – a válság hatásainak csökkentésére többletbevételre is joggal pályázhat az őszintén kommunikáló könyvtár, legalábbis az ALA ezt tette, konkrét programot kidolgozva: „Hitelválság — Az ALA 100 millió dollárt kér a közkönyvtárak számára — de pontosan mire is?”
• Hírnevet védő intézkedések (többnyire fontossági sorrendben, nem szó szerint közölve)
  – Konkrét lépések bejelentése a probléma megoldására
  – Válság-előrejelző rendszer kialakítása
  – A társadalmi felelősségvállalást bizonyító folyamatok kialakítása
  – Minden nyilatkozat előzetes egyeztetése jogászokkal
  – Rendszeres helyzetjelentés publikálása a probléma megoldásának eredményéről
  – A történtek gyors és őszinte nyilvánosságra hozatala
  – Annak meghatározása, hogy a probléma az iparágat vagy csak az adott szervezetet érinti
  – A kitűzött korrekciós célok teljesülésének biztosítása
  – A hírnév biztosításáért felelős pozíció létrehozása
  – Nyilvános szereplés elkerülése addig, amíg a tények rendelkezésre nem állnak
  – A hamis adatok, állítások cáfolata
  – Belső személyi konzekvenciák levonása
  (A teljes lista megtalálható: Bocsánatkérés helyett tenni kell válságok idején).
• Károk elszenvedése vagy előnykovácsolás a kommunikációval. A mások által elkövetett hibákból érdemes tanulni, ugyanazokat szegénységi bizonyítvány újra elkövetni. Egyúttal érdemes ellesni azok gyakorlatát, akik a kihívást jelentő helyzetek által képesek voltak céljaik megvalósítására.
  – Ügyetlen kommunikálás: Szennyezett Coca-Cola, 1999: nem volt válságmegelőzés, hosszas hárítás (Orra bukott illúziók : a Coca-Cola esete a PR-rel, PR H) Intel, 1994: hibás processzorok kapcsán: szakértőink ezt jobban tudják. Cunard – későn reagált (Public relations és válságkezelő program. Korszerű Vezetés 1995/6.), Postabank: hiányzó friss információk a cég honlapján, Defend Security Kft.: tartós hallgatás (Internetes válságkommunikáció. Dotkom Hírlevél, 2002.03.25.), Chinoin, rovarirtó szer a Dunába, 1998.: felelősség hárítása, csak későbbi elismerés (Szómágia : válságkommunikáció. Figyelő 1998. dec. 20.).
  – Probléma megelőzése ill. problémából bizalomerősítés: LRI, 2001: a problémák felmerülése előtt felkészülés a lehetséges problémákra és kommunikációra (Problémából lehetőség. PR Herald 2001/1), USAir 1989- légikatasztrófák után biztonsági intézkedések kommunikálása az utasok számára. AT&T korai figyelmeztető rendszere és a kábelszakadások szimulációja (Public relations és válságkezelő program. Korszerű Vezetés 1995/6.), M Telekom: gyors reagálás, azonnali intézkedések (Magyar Telekom: példátlan internetleállás történt, ami nem ismétlődhet meg, 2009. jan. 26.), Mitsui&Co.: hatékony belső információs és előrejelző rendszer (Risk management and information strategy – with regard to the Asian economic crisis. FID Review 1999/4-5.) Cián a Tylenol gyógyszerekben, 1982.: reagálás és piacvezető termékinnováció, MOL, gázkitörés, 1998.: azonnali kártérítés ígérete, azonnali legfelső szintű reagálás (Szómágia : válságkommunikáció. Figyelő 1998. dec. 20.).

Két példa, személyes tapasztalat

(Vannak elismerendő hazai példák, de a heves diskurzusba inkább nem keverem be őket.)

• 1993-ban az általános recesszió miatt Japánban 10 százalékkal csökkentették a költségvetési kiadásokat minden szektorban, így a kórházakban, az öregek otthonaiban, az oktatási intézményekben stb. is. Egy terület azonban kivételt képezett: az iskolai könyvtárak költségvetése változatlan maradt. … A lobbizáson felül gyökeres változásokra volt szűkség az iskolai könyvtárak gyakorlatában. Régebben ugyanis többször próbálták e könyvtárak rossz anyagi helyzetére felhívni a parlamenti képviselők figyelmét. Mire azok elővették a statisztikákat, és azzal érveltek, hogy az iskolai könyvtárak meglehetősen nagy állománnyal rendelkeznek, tehát az iskolai könyvtárosoknak nincs okuk a panaszra. Ekkor az SLA [a japán iskolai könyvtárak szövetsége] első számú feladatává tette a könyvtárosok felvilágosítását az állomány értékelésének és a tervszerű állományapasztásnak a szükségességéről. Megindult hát egy folyamat, amelynek végére az iskolai könyvtáraknak sikerült megszabadulniuk nagyra duzzadt, értéktelen állományrészeikől, és nyilvánvalóvá vált, hogy a megmaradt, hasznos állomány meglehetősen kicsi, tehát jó alapot szolgáltat a fejlesztési kérésekhez. A képviselők ismételt meghívása ekkor már kedvező eredménnyel végződött. – F: Iskolai könyvtárosok mint politikai nagytőkések.
• Könyvtári szakmai gyakorlatomat részben a hannoveri városi könyvtár központi részlegében töltöttem. Az engem ott fogadó Gerlinde Petersen asszonyt egy évre rá is meglátogattam. Alig ismertem korábbi munkakörnyezetére. Elmondta: időközben 30%-os állományapasztást végeztek. Nagyon kemény munka volt: néhány könyv felett hosszasan kellett gondolkodnia. De – mint mondta – nagyon megérte. A kidobott polcok helyén besüt a nap, az olvasók és könyvtárosok vidámabbak, felszabadultak, s az új állapotot a használati statisztika javulása is visszaigazolta.

Tehát, mint írtam: hitem szerint hosszabb távon a cikk hozzájárulhat a használói és adófizetői szempontú állománygazdálkodás tudatosságának növekedéséhez, a forrásmegosztásban és elektronikus állományokban jobban gondolkodásban… Tekintsünk majd 10-15 év múlva vissza.

Végül hadd számoljak be egy a konkrét témától független tapasztalatról. Tisztelettel fogadom az enyémmel nem egyező tárgyilagos véleményeket, és kész vagyok az eszmecserére. Az azonban, hogy a listára és egyéb helyekre érkezett közel ötven, különböző vérmérsékletű vélemény után magánba, vagy pláne nyilvános listán néhány tárgyilagos vagy elismerő véleményt is kaptam, nos, azt hiszem, ez jelenségként is biztató, felemelő élmény.

Üdvözlettel,
Mikulás Gábor
2009. febr. 7.

—————————————————————————-

Második válaszlevél

Kedves Kollégák,

a múlt héten megjelent Népszabadság-cikk ügyében – ha jól tapasztalom – némileg halkultak azok a hangok, melyek az 50%-os aránnyal kapcsolatban fejtik ki ellenérzéseiket. Sőt, magánban olyat is hallottam, hogy az arány valójában rosszabb is lehet. Akár így, akár úgy, a további adatgyűjtés adhat pontosabb képet. Mint megtudtam, a kilátásba helyezett cáfoló adatokat a Népszabadság szerkesztősége is készséggel közölné, és péntek óta várja is őket. (Ha rajtam múlott volna, már hétfőn meghirdettem volna az „Elszámolunk a könyvtárra költött minden adóforinttal” c. kezdeményezést, melyet feltehetően címoldalon és elismeréssel hoztak volna az újságok 🙂

Velem kapcsolatban a felmerülő aggályok ilyen módon inkább erkölcsi természetűek, s – ha jól értem – leginkább a nyilvánosság szintje, az időzítés és a szándék a kérdés. Ahogyan látom, Szabó G. Tibor és HSD rövidesen megegyeznek viselkedésem etikátlanságának típus-besorolása ügyében, Kokas Károly pedig kontrázza azt. Sőt, már az ítélet is megvolt (tárgyalás nélkül). Legalábbis Virág elvtársnál. Én inkább arra figyelek, hogy mintha megindult volna egy lassú erjedés állományegészség ügyében is. Mindenesetre innen-onnan olyan visszajelzést is kaptam, hogy több könyvtárban radikális állománycsökkentést vettek tervbe. Szóval, biztatóbb a kép.

A három etikai gócpont közül mindháromra válaszoltam előző levelemben, de az azóta küldött levelek fényében érdemesnek tűnik visszatérni rájuk. Ráadásul időközben egy erkölcstanban jártas szakembert is megkérdeztem.

• A nyilvánosság szintje. Számomra nagyon ígéretes volt annó HSD blogja, azon belül is pl. az Omertá (a maffián belüli hallgatás törvénye, melynek megsértője halállal lakol) sorozat: http://hsd.klog.hu/?p=51 (saját fiatalkori ambíciók), http://hsd.klog.hu/?p=73 (a 21. sz.-ban közpénzen kinyomtatott RMSZ kapcsán), valamint a harmadik http://hsd.klog.hu/?p=87, melyben Bakos Klára a hivatalból nyilvános MKE vezetőségi ülésről való kommentálás mellőzésére kérte HSD-t. Ő ezt visszautasította, de végül az elnökasszony kérése teljesült. Ez engem elszomorított mindkét oldalról: az MKE saját tagságát veszi palira a tagság által megválasztott vezető által. Nagyon megértem Szóllás Péter aggodalmait. E vezetői eljárás éppenúgy etikátlannak tűnik, mint az adófizető forintjaival módszeresen el nem számolni a könyvtári rendszer illetve egyes könyvtárak szintjén. Itt is, ahogyan a Népszabadság-cikkben is megjelent: tisztelet a kivételeknek. Az omerta szellemében az likvidálandó, kizárandó, tekintendő etikátlannak, aki – MKE-ben, könyvtárakban – igyekszik bemutatni a valóságot. Vajon ez uralkodik a szakmánkban?
  A könyvtári hatékonyságot szorgalmazva számos cikket írtam a szaksajtónkban is és azon kívül is. Akkor is, amikor könyvtárban dolgoztam, és akkor is, amikor használóként és szakértőként láttam a rendszert. Véleményem szerint a könyvtár ügye nem(csak) könyvtárosi ügy, melyet gyakran hangoztatunk is források megszerzésének vágya kapcsán. Becsületes dolog akkor is erre hivatkoznunk, amikor a kapott javakkal való elszámolás van – vagy lenne – soron. Ám ezt – úgy tűnik – sokáig és makacsul elhanyagoltunk.
  Nem tudom logikailag elképzelni, hogy egy demokráciában mit kellene a KÖZszolgálatban a szakmának a használók, fenntartók vagy az adófizetők elől eltitkolni. Nem nagyon értem a riadozást a nyilvánosságtól. Ha nincs takargatnivaló, ha áttetsző a könyvtár, akkor miért kellene félnie tőle? Tegyük nyilvánossá adatainkat, ráfordításainkat és teljesítményünket, és meg fognak bízni bennünk a fenntartók és használók.
  Célom, hogy a bizalmat a legszélesebb körben szerezzük meg, és ez a legszélesebb kör nem a könyvtári szaksajtóból tájékozódik. Az elszámolási felelősség visszatartása robbanásokhoz vezet. Az Abu Gharib börtönben történt kínzások, katolikus papok szexuális visszaélései, vagy 1956 forradalomnak nevezése egészen a BKV-buszok tragikus állapota mind kiderült egyszer, nagy erkölcsi károkat is okozva a takargatóknak. (Jellemző válaszok a rezsimektől: a kamerás mobiltelefonok betiltása az Irakban szolgáló katonáknál, az 1962-es, hallgatási kötelezettséget előíró bizalmas szentszéki nyilatkozat, fizikai megtorlások a forradalom után, vagy éppen heves tagadások – a lebukás előtt.) Ha már megtörténtek a bajok, minél előbb őszintén ez érdekeltek elé kell tárni a problémát, erős ígérettel annak megszüntetésére. Esetünkben: mielőbb beszámolni az olvasóknak és az adófizetőknek. (A cikk terjedelemkorlátok miatt csak négy lehetséges kiutat és két enyhítő körülményt sorol fel).
• Időzítés. Ahogyan a fenti példák mutatják, minél előbb érdemes szólni. Julie Carpenter pl. már 1991-ben felhívta a figyelmet a veszélyre, de nem figyeltünk eléggé (mint mondta, Kiss Gábor is olvasta a szakértő cikkét ;-). Hogy válság vagy költségvetési megszorítások vannak? Igen. Megszorítások legalább 20 éve, válság 2 éve. No jó, az idén még csak másfél hónapja. S közben egyre szaporodtak az alvó aknák a könyvtárügyben. Lehet, hogy érdemes lenne az aknák elhelyezőinek minél előbb felfedni őket és hozzálátni hatástalanításukhoz. Ja, mert növeli, ki elfödi a bajt – ha jól emlékszem… és ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja (ld.: http://www.unitarius.hu/illyes-gyula-bartok.htm) Kissé földhözragadtabban, ahogyan már említtetett: „Te számolj be a rossz hírekről — mielőtt egy újságíró teszi ugyanezt.”
• Szándék. A mundér becsületét védelmezem. Csak éppen nem rövid, hanem hosszabb távon. A könyvtárak hosszú távú céljaihoz vagyok lojális. S a könyvtárak ebbéli arca nem önmagáéban fürösztendő, hanem az olvasókéban mosandó meg — meggyőződésem szerint.
  A Népszabadság-cikk rosszul is elsülhet a szakma számára, és ezzel számolnom kellett nyilatkozatkor. – Szerintem inkább: vagy semleges, vagy hasznot hozó. S ez leginkább a szakma tudatán múlik: pl. a válság megítélése kapcsán (ld. előző levelemet): veszélynek, vagy kihívásnak veszi ugyanazt. Ha az előzőnek: minden további nélkül tovább süllyed (használószám, költségvetés, megbecsültség stb.). Ha az utóbbit: szilárdabb talajon dobbantva van remény az ellenkezőjére. Hitem szerint jól döntöttem. (Szakmán kívülről kapott vélemények szerint egyöntetűen, és szakmán belül is megerősítettek ebben néhányan, egyelőre jellemzően nem nyilvánosan – bár felhívták figyelmemet a szakma szenzibilitására.) E kérdéssel párhuzamban megvizsgálható az is: az évtizedek óta takargatott kihasználatlan állomány tudatosan vállalt kockázat-e? S a kettő közül melyik jelent nagyobb veszélyt?
  Felmerült, hogy a cikk agyonüti az elmúlt másfél évtized könyvtári marketingjét, meg hogy béka feneke alá vittem a könyvtárügy lobbierejét. Szerintem éppen az orrabukás lehetőségét érdemes mielőbb elkerülni. Képzeljük csak el: ha ma kezdjük el a hatékonyabb gazdálkodást, a az állomány-témánál maradva: pl. 20-40%-os selejtezés után holnap a felszabaduló helyre széket téve több és jobb kedvű olvasót ültethetünk le, az eleve döglött könyveket fel nem dolgozva több időnk marad önképzésre, olvasóra figyelésre, az értékes állományrészre, megnövekszik lobbierőnk stb. (ld. előző levelem japán és német példáit). Ez persze munka. Ahogyan a helyzet feltárása is. De az ember igyekszik rövid távú érdekek elé helyezni a jövő nagyobb nyereségét. Mintha annó ehhez hasonlóan határoztuk volna meg az erkölcs fogalmát. Jól emlékszem?

A magammal foglalkozás után azonban – Surányi Adrienn vagy Mándy Gábor levelét is olvasva – felüdülés szólni a lehetőségekről. Fentebb már említettem, hogy vannak könyvtárak, amelyek nagyarányú állományapasztást terveznek. Remek! És arról is, hogy néhány halkabb beszédű könyvtáros szerint talán még az 50%-nál is rosszabb a helyzet. Ez nem gond, ha van erő a változtatásra! Kis cikkek is jelentek meg már, melyek az állománygazdálkodás tudatosabbá válását vetítik előre. Sőt! Már péntek este hallottam olyan vidéki rádióriportot, melyben a könyvtárigazgató a Népszabadság-cikket jó alkalomnak tekintette könyvtára gazdálkodásának bemutatására. Példás! Vannak, akik informatikai szolgáltatójuktól saját könyvtáruk állományegészség-adatait kérik. A megfiatalított állomány használtatására is biztosan vannak kreatív eljárások, jó tapasztalatok – Gödöllőn kívül is? Csupa jó hírek, melyek copyright nélkül másolhatók!

Talán már csak arra kell várni, hogy a rendszer egészének döntéshozói is hozzálássanak a további meglévő aknák felszedegetéséhez, az aknamentesített terepen pedig az egyébként is frissíteni ígért stratégia revíziójához.

Mikulás Gábor
2009. febr. 11.

——————————————————————————-

Egy nemzetközi párhuzam: 17,1%

A KIT Hírlevél számos olyan anyagot közöl, amely a felelős állománygazgdálkodás példáit mutatja, a körültekintő méretcsükkentés lehetőségét és a felszabaduló erőforrások hatékonyabb, a használók számára nagybb nyereséget hozó kihasználását. A diskurzussal kapcsolatos két konkrétabb hír:

Kistelepülések aktív és inaktív kölcsönözhető állománya, 2003-2005, melyből megtudható, hogy Hollanziában a porosodási arány (a hasonló nagyságú könyvtárak, a hazai felméréssel egyező múdon előálított adata) 17,1% (az adatért köszönet Rommie Eisma-nak).

——————————————————————————-

A szakmai szervezetek Etikai Bizottságának nyilatkozata, http://www.mke.oszk.hu/docs/etikaibizottsag090225.html
és Fehér Miklós észrevételei a MKE honlapján http://www.mke.oszk.hu/docs/korszakvaltas090225.html
2009. febr. 25.

——————————————————————————-

Az Etikai Bizottság eljárása vs. saját ügyrendje

Részlet az EB ügyrendjéből, Dokumentálás bekezdés (http://www.mke.oszk.hu/docs/etikaibiz_ugyrend.rtf):

“Az Etikai Bizottságnak törekednie kell arra, hogy a lehetőségekhez mérten döntése előtt meghallgassa minden érintett, és lehetőség szerint több, az ügy szempontjából független tag álláspontját. Az Etikai Bizottság döntéseit pártatlanul, az Etikai Kódex szellemében, a tőle elvárható legnagyobb gondossággal hozza meg. Az Etikai Bizottság döntései precedensértékűek.”

MG megjegyzése: a Bizottság részéről a nyilvánosságra hozatallal kapcsolatban nem hangzott el a fenti idézetben jelzett felkérdés. Az érintettek egyik felét — a nyilatkozót — a Bizottság nem hallgatta meg, sőt, az illető nem is tudott a Bizottság őt érintő munkájáról. Úgy tűnik tehát, hogy az Etikai Bizottság nem tartotta be az Etikai Bizottság ügyrendjét. Ami – precedensértékű – etikai vétséget sejtet. Az ellentmondást MG jelezte az Etikai Bizottságnak.

Biczák Péter, az EB elnök válasza 2009. ápr. 10-én kelt emailjében, hogy az Etikai Bizottság áttanulmányozta a „Porosodó könyvek” című cikkel kapcsolatosan kiadott állásfoglalást, valamint az ügyrend Dokumentálás című fejezetét, s véleményük szerint összhangban vannak egymással.

——————————————————————————-

Követő események, rendezvények, cikkek

– MKE Borsod Megyei Szervezet rendezvénye 2009. április 27., II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár. Téma: a könyvtárosok kommunikációja, mit gondolnak rólunk a nem szakmabeliek, olyannak látnak-e, mint amilyennek mi szeretnénk + ,,porosodó kötetek” és egyéb aktualitások.

– Megújítás és megőrzés c. konferencia, 2009. május 4., Kodolányi János Főiskola Könyvtára, Székesfehérvár

– Beszélgetés a Kossuth Rádióban, Nyilatkozók: Czupi Gyula, Fodor Péter, Fonyó Istvánné, Ramháb Mária. Napközben, 2009. máj. 11.

– Emlékek a közkönyvtárak állományának alakulásáról / Papp István. In: Könyv Könyvtár Könyvtáros (2009) 8 p. 9-14 (a máj, 4-i konferencia előadásának írott változata)

– Megjegyzések Balogh András írása elé a könyvtári gondolkodás folyamatos megújulásáról és az állománygondozás aktuális kérdéseiről / Tóth Gyula. In: Könyvtári Figyelő (2009) 3

– A könyvtári reform kritikája, a reformkritika módszere: dialektikus értelmezéskritika a „porosodó könyvek” problémájához / Balogh András. In: Könyvtári Figyelő (2009) 3

– Egy szakmai vita a magyarországi könyvtárügyről [évfolyamdolgozat] / Bada Szilveszter. (2009) ELTE-BTK Informatikus könyvtáros szak

– Egy polgár olvasmányai. Indul a Márai-program / Dobszay László. In: HVG (2010) 9 p. 18-19

– Olvasói levél: Egy polgár olvasmányai / Mikulás Gábor. In: HVG (2010) 11 p. 89