Bárkay Tamás, Népszabadság (2009., febr. 6.) p. 1, 10

Egy felmérés szerint baj van a magyar könyvtárak állománygazdálkodásával: a kölcsönözhető könyvek fele nem forog. Milliárdok folynak el, de a könyvtárak kimutatható nyereséget is termelhetnek – állítja egy szakember.

Alig forognak a magyar könyvtárak polcain álló könyvek. Tíz közepes magyar város könyvtárát vizsgálta nemrég egy felmérés, s az eredmény igencsak elgondolkodtató: a 2002 előtt beszerzett dokumentumállomány 65 százaléka, a 2002 utáninak pedig durván a fele egyáltalán nem forog, magyarul a kutya sem kéri ki. Ugyanez mondható el a 2003-ban beszerzett kölcsönözhető kötetek 40 százalékáról még egyszer sem jártak az otthonukul szolgáló bibliotéka falain kívül. A szakemberek le is vonták a következtetést, amely szerint az olyan könyvet, amelyből a beszerzését követő egy-két évben nem kérnek az olvasók, később sem fogják kikölcsönözni, csak foglalja a helyet évekig.

Mikulás Gábor könyvtáros és információs tanácsadó szerint a baj egyik oka a megfelelő visszacsatolás hiánya, a célirányosabb beszerzést szolgáló statisztikák ellentmondásossága, a könyvtárosok emiatti elbizonytalanodása. Ront a helyzeten az is, hogy a könyvtári menedzsment kevéssé használja ki a beosztottak tudását, képességeit, ha megtenné, ezek az intézmények kevésbé tűnnének unalmas dokumentumraktárnak, egyre inkább modern, sokféle szolgáltatást nyújtó bibliotékákká válnának, amelyekben felhasználó-, azaz olvasóközpontú gondolkodás uralkodna. Minden bizonnyal összefügg a problémákkal az is, hogy a könyvtárosi hivatás presztízse alacsony, a Szonda Ipsos 2005-ös felmérése szerint e szakemberek a megbecsültséget tekintve a közalkalmazotti hierarchia legalján állnak.

A 2002 előtt beszerzett dokumentumállomány 65 százaléka, a 2002 utáni állományrész durván fele egyáltalán nem forog, vagyis a kutya se kölcsönzi ki őket, a 2003-ban beszerzett, kölcsönözhető dokumentumok nagyjából 40 százalékát a mai napig egyszer sem (!) vitték ki a házból. Ez derül ki a könyvtárak dokumentumvagyonának értékét és könyvtárosok döntéshozatalának támogatását célzó felmérésből, amely tíz közepes magyar város könyvtárának beszerzéseit vizsgálta, és amelyet a közelmúltban konferencián ismertettek. A hatékonyság javításán fáradozó NetLib nevű társaság összegzése szerint az olyan dokumentumot, amelyből a beszerzés utáni egy-két évben nem kérnek az olvasók, azt gyakorlatilag később sem kölcsönzik ki, ott fogalja a helyet a polcon, ki tudja meddig.

Az utolsó öt évben a vizsgált bibliotékákban a teljes kölcsönözhető állomány körülbelül 40 százalékát vitték ki legalább egyszer, harminc százalékát minimum kétszer. A szépirodalmi könyvek mozognak leggyakrabban; a szakirodalom népszerűsége ezt alulmúlja, a közgazdaságtan kölcsönzési mutatója például tíz százalék alatti. A városi könyvtárakban mért eredmények alig, legfeljebb tíz százalékkal térnek el egymástól.

A baljós jelekre már 1994-ben felhívta a könyvtárak figyelmét néhány szakember, de a gyakorlat a jelek szerint maradt. A Könyvtár, Információ, Társadalom (KIT) című szakmai hírlevél szerkesztője, Mikulás Gábor szerint az ijesztő tendencia oka mindenekelőtt a megfelelő visszacsatolás hiánya. A célirányosabb beszerzést szolgáló statisztikák ellentmondanak egymásnak, ezért a könyvtárosok nem tudnak eligazodni. Ma például azt sem tudjuk, hogy hány hazai könyvtárhasználó van. 2005-re a KSH közel húsz százalékot jelzett, a Tárki és az Országos Széchényi Könyvtár pedig 11.5 százalékot. Ám megérné pontos adatokat használni. Angolszász könyvtárakban gondosan számolják a közpénzek megtérülését is, például úgy, hogy könyvtár nélkül mennyit költenének egyenként az emberek dokumentumbeszerzésre. Így minden egyes befektetett dolláron, fonton a három-ötszörösét nyeri a közösség. A British Library esetében például 4.4 fontot. Így tehát nem csökkentésére, hanem a szerzeményezési pénzek leghatékonyabb elköltésére kell koncentrálni.

A nagy tartózkodás egyébként más téren is megmutatkozik. Például a szaknyelven szólva állományapasztásnál. A balansz megtartása érdekében a bibliotékáknak bátrabban kellene apasztaniuk, a nálunk fejlettebb világ példáját követve. Ausztráliában, a megyei könyvtárakban például nincs kétévesnél idősebb könyv – persze elektronikus forrásból, helybeni (vagy otthoni) nyomtatással minden hozzáférhető. Ez nem szó szerint követendő példa, de rámutat arra, hogy a cél az ún. nem növekvő állomány folyamatos frissen tartása – véli Mikulás Gábor. Amúgy az úgynevezett print on demand (nyomtatás igény szerint) nevű módszernek az elterjesztésével is nagyot lehet ne racionalizálni, és rengeteget spórolni a városi könyvtárakban. A mostani hozzáállás miatt milliárdos összegek folynak ki a könyvtárakból állítja a szakember. A könyvtáros és információs tanácsadó szerint a bajok másik forrása az, hogy a könyvtári menedzsment kevéssé használ ja ki a beosztottak képességeit, tudását; ha megtenné, a könyvtárak – tisztelet a kivételnek –, egyre kevésbé tűnnének szimpla dokumentumraktárnak, és egyre inkább modern, sokféle szolgáltatást nyújtó bibliotékáknak, ahol az állományközpontú gondolkodás helyett a használó (olvasó) központú gondolkodás uralkodna. A könyvtári vezetők rátermettségét legutóbb tíz éve vizsgálták – jegyezte meg a szakember. Persze az sem elhanyagolható körülmény, hogy a könyvtárosi hivatás presztízse rendkívül alacsony. A Szonda Ipsos 2005-ös kutatása szerint a könyvtáros a közalkalmazotti hierarchia legalján áll a megbecsültségét nézve – tette hozzá.

A továbblépés érdekében az egyéni beszerzések helyett át kellene állni az országos, közös, konzorciális elektronikus állománygyarapításra jóval olcsóbban jönne ki mindenki. de úgy tűnik, ez egyelőre nem szempont, a könyvtárak kisebb csoportokban pályáznak, szétforgácsolva erőiket. Friss és jó példa a http//konyvtar.info című portál: fejlesztői a hazai könyvtári állomány egészét akarják átláthatóvá tenni – mondta a KIT szerkesztője.