Szerző: Várhegyi Júlia. In: Népszabadság, 2010. július 8.

Önálló, ügyfélorientált, kreatív, kisujjában van az információkeresés technikája, és egy magánnyomozó szívósságával dolgozik: mindez egyszerre jellemző az infobrókerre, aki a tudáspiac új főszereplőjeként üzleti döntésekben segíti és versenyelőnyhöz juttatja megbízóját.

részletek a cikkből:

– Az információ szerepe átértékelődött, az információszolgáltatás helyét átvette a tudásszolgáltatás – állítja Mikulás Gábor, a Magyar Információbrókerek Egyesületének elnöke. A célorientált, szűrt információnak van haszna az üzleti szférában, amivel időt és energiát spórol a megrendelő. Mikulás Gábor az infobrókerséget öszszefogó szakmaként definiálja, mivel az információval kereskedő szakember feladatköre több területen ível át: céginformáció-kutatás, versenyfigyelés, dokumentumszolgáltatás, tanácsadás, trendfigyelés, piackutatás, médiaelemzés, sajtószemlézés és fordítás. Az eszközök is változatosak: a telefonos adatszerzéstől kezdve a webes kutatásokon, a térítéses adatbázisok alkalmazásán, az összetett adatbányászaton és a szakemberekkel készített interjúkon át egészen a könyvtári és levéltári szolgáltatások igénybevételéig a legalitás határain belül minden megengedett.

– A megrendelő speciális igényei határozzák meg a feladatot, az ár helyzetfüggő: előfordult, hogy egyetlen telefonszámot adtam el 50 ezer forintért, de elképzelhető olyan konstelláció, hogy az előbbi sokszorosát éri egy telefonszám, ha a kliens megfelelően nagy értéket tud rajta realizálni – mondja Mikulás.

* * *

Olvasói kommentek:

A globalizációs könyvtári privatizáció magyar-hangjai tehát Kiszl, s Mikulás. A könyvtáros szakma gyenge ahhoz, hogy természetes immunitással védekezzen Mikulásék és a könyvtári privatizáció ellen, s hosszabb távon a nemzetközi pénzügyi körök (IMF, EKB) áttételes nyomására a magyar közszolgáltatásokat, s könyvtárügyet részben úgyis profittermelővé fogják kényszeríteni. De nem lesz jobb alternatíva az sem, (legfeljebb más), ha az „ország a saját lábára áll”, s „önfenntartó” lesz. Ez az Orbáni lázálom persze megvalósíthatatlan, hiszen csak Észak-Korea és Kuba független a globális világgazdaságtól. Kérdés, hogy a magyar gazdaság milyen könyvtárügyet lenne képes fönntartani, finanszírozni. Így a könyvtárügy „legjobb esetben is” a hazai és nem a nemzetközi tőke piaci igényei, kapcsolódásai felé sodródik. Mikulásék „jól spekulálnak” abban, hogy itt „forradalom lesz”, (de nem ám a szavazófülkében!) hanem a könyvtári rendszer finanszírozásának piaci előfeltételeiben. Az állam úgyis elszegényedik, s az adók révén mindenképpen a piac és a működő gazdaság fogja finanszírozni a kulturális közszolgáltatásokat is. Ennek azonban „ára” lesz: az üzleti információ! Porosodó könyvek el, üzleti fájlok (és Mikulásék persze) előre. De nemcsak Mikuláséknak, hanem egy hiteles baloldali könyvtári ellen-politikának is fontos szerep kell, hogy jusson, hogy (szakmai) ellensúlyként jelenjék meg, és megakadályozza a magyar könyvtári közvagyon leselejtezését és privatizációját.
dialmat | 2010. július 29. | 11:45:40

Kiszl szakmai „coming out-ja”, mellyel egyértelművé vált, hogy valójában ő volt a „porosodó” Mikulás csendestársa és média-szálláscsinálója a Népszabadságban, egyértelművé teheti a törésvonalakat a magyar könyvtáros szakmában. Kiszl tehát keblére ölelte Mikulást, s a menedzserfiúk előretörtek. Kiszl ugyanis az ELTE-n az üzleti információmenedzser szakiránnyal komoly szellemi befolyást tud kifejteni a jövő könyvtáros nemzedékére. Az ELTE „üzleti megszállása” tipikus neoliberális stratégia: először az oktatást, s utána minden mást is, vagyis a könyvtárügyet, a kultúrát kell szellemi befolyás alá vonni! Mikulás sem maradt le tehát a könyvtár-politikailag stratégiai helyek megszerzésének küzdelméből. A Könyvtári Intézet azonban anno „ellenállt udvarlásának”, s azt gondolom, hogy a jelenlegi politikai garnitúra körében Mikulásnak esélye sincs! A neoliberális filozófiájú könyvtár- és szakmapolitika egyelőre tehát az ELTE-s „vatrában” éledezik. A magyar könyvtárügy üzleti jellegű átalakítása, vagyis privatizációja tehát fű alatt megkezdődött. Készen áll az (oktatási) stratégia arranézve, hogyan kell az üzleti menedzserizmust a könyvtárakban megvalósítani. Innen már csak egy neoliberális politikai kurzus „kell”, amely országos szinten is „önfenntartóvá” kívánja alakítani a könyvtárügyet. Így a könyvtárügy a nagytőkét, vagy a hazai piaci szereplőket fogja szolgálni, de mindenképpen üzleties jellegű lesz. Ezt csak egy hiteles baloldali könyvtárpolitika képes ellensúlyozni!
dialmat | 2010. július 25. | 09:23:41

A „porosodás” valódi értelmét és célját tökéletesen föltárja a Mikulás-Kiszl páros egyidejű sajtómegjelenése. Az eredeti „porosodós” cikkben Mikulás tehát még csak a trójai faló volt, de a valós indítékok és személy(ek) a „homályban” maradtak. Mint említettem is, a porosodás valódi értelme a könyvtári rendszer üzletivé alakítása, majd a magyar privatizációs képletet a könyvtárügyre alkalmazva, a szolgáltatások privatizációja, tőkés érdekkörbe történő bevonása. „Egyszerű” logika ez: a nemzetközi pénzügyi szervezetek nyomására az államok büdzséit megszorításokkal, eladósítással kell elszegényíteni, majd ha már államilag nem lesz tovább fönntartható a könyvtárügy, hiszen az „drága”, akkor először egyes szolgáltatásokat privatizálva, a könyvtárhasználókra kell terhelni a működés egyes költségeit. Mindez csak a valódi könyvtári privatizáció előjátéka, hiszen a távoli jövő „perspektívája” a könyvtári köztulajdonlás fokozatos megszüntetése, a rendszer mind üzletibbé alakítása. Ha az elszegényített, kizsákmányolt, kamatterhek visszafizetését nyögő állam nem tudja fönntarthatóvá tenni a könyvtárügyet,(éspedig nem fogja tudni), akkor azt hazai, vagy külföldi tőkebevonással kell megfinanszírozni: ez a valós végcél! És akkor, jaj a porosodóknak!
dialmat | 2010. július 24. | 19:55:13

Folytatás: Először csak az adatból lesz üzlet, utána az egész könyvtárügyből…Ezt a „fényes” perspektívát szolgálja (ki) a Kiszl-Mikulás tengely, akik a költséghatékonyságot, az üzleti információt fügefalevélként tartják maguk előtt, s reformnak álcázzák, miközben mögötte a könyvtárügy (részleges) privatizációja áll. Az IMF & tsa (EKB), valamint a Kiszl & tsa (Mikulás) jó párhuzamok arra nézve, hogy mit is jelent Magyarországon a közszolgáltatások intézményesített, strukturális reformja. Rövidtávon egyes könyvtári szolgáltatások üzleti módon való megszervezését, hosszabb távon magának a könyvtárügynek a privatizációját. Ebben természetes (és távoli) szövetséges az IMF-EKB, valamint Kiszl-Mikulás, hiszen mindketten, vagyis mind a négyen ugyanazt szeretnék: az állami, közösségi köztulajdon piacosítását. Megszorításokat, valamint erre (piaci) „reformokat”. Hajrá IMF-EKB, hajrá Mikulás-Kiszl! Kíváncsi vagyok, hogy Mikulás puttonyából még milyen ajándékok várnak a magyar könyvtárhasználókra és a szakmára…? Végül is kellenek a globalizációnak olyan helyi strómanok, akik a megfelelő ágazati területeken reformmá szépítik a megszorításokat, a köztulajdon privatizációját…Kiszl személyében immár egy habilitált professzor készíti fel a globalizáció üzleti követelményére, következményeire a magyar újságolvasó közvéleményt, illetve ELTE-s diákokat.
dialmat | 2010. július 24. | 19:53:00

Hát mit lehet mindezekre mondani…?
Tömören szólva: összenőtt, ami, illetve, aki összetartozik. A „porosodó” Mikulás és az infobróker Kiszl. Ezt a tengelyt már persze korábban is lehetett vélelmezni, különösen azután, hogy Kiszl egyes könyvtári fórumokon azt terjesztette, hogy ő majd felhasználja médiakapcsolatait a Népszabadságnál, hogy egy helyreigazító cikk megjelenhessen a porosodásról… Meg is jelent, mint láthatjuk a cikk, csak éppen nem ellenvéleményt, hanem a porosodás „folytatását” olvashattuk, kissé konszolidáltabb módon. Az Adatból üzlet alcím a magyar könyvtárügy üzletesedésének metaforája is lehetne, melynek a végrehajtói az infobróker könyvtárosok lennének. Persze Mikulás és köre ezt reformnak nevezi, szépíti, pedig tartalmilag valójában a magyar könyvtárügy (lopakodó) privatizációját takarja. S ha az IMF és a Európai Központi Bank „siet” a megszorítások kizsarolásával, akkor még a végén igaza is lehet Kiszlnek, mert ha az állami és önkormányzati, (könyvtárakat is fönntartó) büdzsét is megszorítják az IMF-EKB nyomására, akkor a fönntartható fejlődést tényleg csak a könyvtárak adatbázisainak kiárusításával, privatizációjával fogják csak tudni megfinanszírozni az intézmények és az állam. Az IMF-EKB tengely célja éppen ez (is) a megszorításokkal: az állami közszolgáltatások leépítése és „költséghatékonnyá” alakításával egyre inkább kihátráltatni az államot a fönntartói szerepből, elszegényítéssel, megszorításokkal, hogy a működés költségeit a lakosságra terheljék,