Van-e helye az infobrókernek a hazai könyvtárakban?
Nyomtatásban: Könyv Könyvtár Könyvtáros 15 (2006) 7 p. 22-28
(a szerzők engedélyével közölve)
Szerzők: Czupi Gyula, igazgató, Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa; Horváth Sándor Domonkos, igazgató, Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, Győr; Kokas Károly, főigazgató-helyettes, József Attila Tudományegyetem, Egyetemi könyvtár; Mikulás Gábor, információs és pr-tanácsadó, GM Consulting
E cikk négy hazai szakember elektronikus levelezésének szerkesztett változatát mutatja be. Az eszmét cserélő, vitázó felek egyet értenek abban, hogy az információbrókernek lehet helye a magyar köz- és szakkönyvtárakon belül. Ám, hogy milyen módon, egyelőre nem tisztázott. Az információbróker1 – ha a független információs tanácsadó szinonimáját használjuk – már nevében is külső; független. Azt jelenti, hogy többnyire önállóan vagy kis vállalkozásában dolgozik, és tevékenysége túlnyomórészt információkereséssel és –szolgáltatással foglalkozik. A használók döntéseit támogató információ- és tudásszolgáltatás a könyvtárakon vagy más intézményeken belül is kívánatos tevékenység lehet. De megélhet-e ténylegesen az információbróker egy intézményen belül? S ha igen; akkor hogyan?
A címben feltett kérdést kulturális oldalról megközelítve egy előadásban2 az a válasz született, hogy „idehaza egyelőre nem”. Ez az írás szélesebb körben (köz- és szakkönyvtár), több szempontot figyelembe véve (kiterjeszthető könyvtárosi kompetencia, növekvő kereslet, fenntartói érdekek, szolgáltatói attitűd milyensége stb.) keresi a választ.
MG: Felvetés: a fenntartó 10%-kal csökkenti bérjellegű költségvetést. Nem akarunk elbocsátani, és kevesebbet fizetni sem. És adott a munkabér kitermelésének elvi lehetősége – például térítéses információszolgáltatás által. Azért ezt mondom kiindulásként, mert vagy húsz éve Dániában kb. hasonló folyamat játszódott le; s mára a nagyobb dán könyvtárakban bevett dolog a térítéses információszolgáltatás.
HSD: A kérdés államháztartási környezetben nem értelmezhető. Miért?
- Az intézmények létszámát sok esetben helyi rendelet határozza meg. Amikor létszámot csökkentenek, akkor ezt a számot módosítják. Tehát hiába van bérem, ha a státust elvonják… A fenntartót sok esetben jobban érdekli az álláshelyek száma, mint a mögötte lévő bértömeg…
- Másrészt az van, hogy az éves költségvetésünk úgy néz ki, hogy két tényezőből áll:
– fenntartói támogatás
– saját bevétel.
Mondjuk a fenntartói támogatás 90 %, a saját bevétel 10 %. Ha megnövelem valamilyen technikával a saját bevételemet, akkor a fenntartó várható lépése az lesz, hogy a támogatást csökkenti, a 100 %-on belül, tehát úgy lesz, hogy pl. fenntartói támogatás 80%, saját bevétel 20 %. Ez nem feltétlenül alakul így, de a játéknak ezek a főbb szabályai. Ráadásul, nem csökkentheted később a saját bevételedet, tehát a helyzeted maximum az első évben javul, utána változatlan marad, igaz, levettél egy kis terhet a fenntartó válláról…
Elképzelhető persze olyan is, hogy a 100-at megnöveled 110-re, és utána az lesz a 100 %, viszont a fenntartó óhatatlanul be fogja számítani a saját növekedést, és a következő években nem növel.
Ezek a mechanizmusok ellene mondanak a piacosításnak. Ott, ahol nem költségvetési intézmény, hanem Kht-formában megy a működtetés, viszont sorra azt látni, hogy a szakmai feladatról elfelejtkezve, helyiség bérbeadásból és hasonlókból próbálnak bevételt kipréselni. Mivel az a könnyebbik út.
Tehát, ahogy az intézmény a költségvetéséért lobbizik, azt hiszem, hogy a létszámleépítéssel szemben is inkább az efféle fegyvert veti be. A vezető meglátogatja azokat a politikusokat, döntéshozókat, akiket esetleg befolyásolni tud. Persze csak akkor, ha ő maga titkon nem ért egyet a leépítéssel, ami lehetőséget adhat valamiféle belső átalakítására is, ami igazan csúnyán hangzik, de egy kellően patológiás szervezet rendbetételéhez eszközt is jelenthet. És az fel sem vetődött még, hogy a vezető azért nem tesz semmit, mert neki magának is egzisztenciális félelmei vannak, vagy esetleg alkalmatlan az ilyen helyzetek kezelésére, netán eleve reménytelennek ítéli meg a fellépést.
MG: Tehát akkor Kht-formában elvileg lehetséges az infobróker foglalkoztatása, ha van hozzá szakértelem.
CzGy: Domonkos szövege pontos és szabatos. Mi azzal próbálunk pl. mozgásteret nyerni, hogy a státuszokat időszakosan a munkaügyi központ segítségével töltjük be, így bér marad, amit a munkaügyi központ által támogatott másik kolléga max. 1 éves alkalmazására fordítunk. Így kampánymunkákkal araszolunk előre. Ez a megoldás adott lehetőséget a retrospektív konverzióban nagyot lépni, és ez adott lehetőséget a digitális archiválás technikáinak megtanulására is.
A közalkalmazotti gondolati körből csak úgy látok most kitörést, hogy
- a bróker jelképes összegért a könyvtár szolgáltatásai közé szervesülve, de vállalkozóként végzi a tevékenységét. Ez formálisan a használó számára nem is látható, csak a számla kiállítója nem a könyvtár, hanem a vállalkozó.
- a könyvtár — talán, mert hiteles az igénylő előtt — veszi fel a megrendelést a munkára, majd ezzel megbízza a brókert. A könyvtár dologi bevételre tesz szert és dologi kiadása is keletkezik. Ez a forma egyébként az EU-trenddel is egyezik, hiszen bemutatható úgy, mint a munka kiszervezése (pl. takarítás, rendszerfelügyelet stb.) a közalkalmazotti körből.
MG: Könyvtárosból tehát nem lesz infobróker?
HSD: Az infobróker éltető közege valószínűleg nem a költségvetési szféra. Az információbróker olyan szakember az én felfogásomban, aki könyvtáros, de nem a pont-vesszőcske orientációhoz tartozó, a könyvtárban menedéket kereső introvertált ember, és bizony nem is az a „mindent az olvasóért”-lobogó lelkes/megkeseredett, haláláig kispénzért szolgáló elhivatott fanatikus, akit annyira tisztelünk, hanem egy olyan szakember, aki tudását anélkül hagyhatja szárnyalni, hogy kezét-lábát gúzsba kötnék az oly sok hazai közkönyvtárban fellelhető hűbéri kötelékek. A szabadságnak azonban ára van: a költségvetési paternalizmus langyos vizének kemény alternatívája a vállalkozói „éhenhalás”. Az pedig aligha megy, hogy közalkalmazott, ugyanakkor saját zsebre is számláz, lényegében a munkakörébe tartozó feladatokért.
A sikeres információbróker a szakma nagy túlélője, az az ember, aki elszakad az intézménytől, és a szolgáltatásra koncentrál. Sajnálkozik az intézményen, pedig abból él, és azért él meg, mert az intézmény olyan, amilyen. Az intézmény pedig nem fogadja el őt, mivel deviánsnak tűnik, és haragszik rá, mert más, mert nem tartja be a megrögzött, céhes játékszabályokat.
MG: De együttműködés lehet a felek között: a könyvtár munkát közvetít az infobrókernek, az infobróker pedig úgy csinál, mintha a könyvtárban (is) dolgozna? Kap-e ma egy hazai könyvtár olyan feladatokat, amelyeket érdemes kiadnia infobrókernek? (A Libinfónak bedolgozva azt tapasztaltam, hogy kell ugyan a testre szabott(abb) információ, de az ottani látogatók nem akarnak fizetni.) Eddigi ügyfeleim mind személyes kapcsolat megszerzése után kértek fel.
Azt egyelőre nem látom, hogy az önálló infobrókernek miért éri meg könyvtárral társulnia. Lenne erre érv, pl. ha lennének legálisan értékesítésre is felhasználható elektronikus adatbázisok a könyvtárban, vagy ha lehetne könyvtárosokkal (vagy könyvtárral) üzletet kötni. Mai kérésem: 1000 Ft-ot fizetnék military tourism-mal foglalkozó német, osztrák, svéd és dán cégek elérhetőségéért. Ki tudja ezt megfelelő minőségben, megbízhatóan, számomra kevés extra ráfordítással szállítani? Enélkül az infobrókernek akkor érdemes könyvtárba mennie, ha a keresett területen nem túl friss információk, vagy kimondottan nyomtatott források kellenek.
Ha jól értem, ott tartunk, hogy a könyvtár saját szervezetében nem működhet infobróker, de elvileg lehetnek közös projektjei a két félnek.
HSD: Az előbbi akár panasz is lehet, mivel a könyvtár – jellemzően alulfinanszírozottsága miatt – nem képes minden igényt kiszolgálni. Lehetne azonban magyarázat is arra, hogy miért kellenek az infobrókerek, miért van esélyük a sikerre? Úgy vélem, hogy mindezek mellett, az infobrókernek van helye a könyvtárban, mégpedig kétféle módon. Egyrészt mint könyvtári alkalmazottnak, akit alkalmasint szaktájékoztatónak nevezünk, és aki a könyvtár ingyenes információs szolgáltatásait közvetíti. Másrészt vállalkozóként, de akkor a „pult másik oldalán” – mégpedig mint a könyvtár professzionális felhasználója.
MG: Az infobróker per definitem keres ÉS értékesít; ha tetszik: olyan tájékoztató, aki pénzzé teszi az összegyűjtött információt. Ez azt feltételezi, hogy
- a könyvtárban van eladható információ, vagy
- a könyvtáron kívüli forrásokat is igénybe lehet venni (web, telefonon szerezhető inf., külső térítéses adatbázisok, dokumentumok stb.)
Eddigi tapasztalatom szerint a második pont reálisabb, ami viszont felveti a kérdést, hogy akkor miért legyen az infobróker a könyvtárban? Az információ kínálata (vö.: könyvtári állomány) felől közelítve jóval nehezebb az üzlethez közelíteni, mint az igényekből kiindulva.
Másik oldalról: szerintem azért jó, ha terem infobróker a könyvtárban, mert új (üzleti és hatékonysági) dimenziót visz a szolgáltatásba. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az idős nénit ne kellene szépszerelmessel kiszolgálni, mert az nem rentábilis, hanem azt, hogy pl. az egy év alatt szépszerelmessel kiszolgált öreg nénik számát / elégedettségi szintjét vesszük a haszon mutatójának. Az infobróker persze alapesetben nem ezzel foglalkozik3, de egy belső rotálással vagy munkaidő-megosztással (pl. délelőtt üzlet, délután öreg néni) az üzleti szolgáltatásban felszedett mentalitással feltehetően hatékonyabbá teszi az utóbbit. Ekkor eljutunk a teljesítménymutatók finomításához (vö.: BSC), hogy elkerüljük a szolgáltatás lebutítását (vö. pl.: a privatizált angol vasúthálózatnál spóroltak a biztonsággal, amely katasztrófát eredményezett).
Tehát szerintem könyvtári alkalmazottként nagy autonómiával, valahogyan szerződésben rögzített érdekeltséggel, akár rész-munkaidőben működhet infobróker, melyet nevezhetünk akár könyvtári térítéses információszolgáltatásnak. Ilyet láttam vagy tíz éve az angliai Hertfordshire Egyetemi Könyvtárban: a könyvtár által alapított Hertis vállalkozás szolgáltatásában lévő munkatársak fele munkaidőben foglalkoztak ilyennel. (A Hertis egyébként azóta megszűnt, munkatársai részben szabadúszók lettek; és a szakmába – publikációikat alapul véve – jól bedolgozták magukat.)
CzGy: A válaszod érdekes, de nem tűnik életszerűnek. A közalkalmazotti logikának van egy ki nem mondott, de élő szabálya: csak valamiféle sztenderdet adunk (idős néni). Ha különösen szeretünk valakit, akkor – a szakmai hiúságunk legyezgetése érdekében is – neki kincseket, mélyebb ismereteket is adunk, sőt ajánlunk a rejtett, nehezebben meglelhető forrásokból is, sőt valamiféle beavatásban is részesítjük. Ezt azonban, mivel nem szabályozható és ellenőrizhető, nem feltétlenül tesszük meg mindenkivel.
MG: Ezt kulturális oldalról érthető; etikailag nyilván abszurd, hiszen milyen jogon teszünk különbséget a használók között? Az infobróker hozzáállásával ezt a szimpátia-alapú megkülönböztetést egyértelműbb, szenvtelenebb megkülönböztetésre változtatja a fizetőképesség vízválasztója mentén. Amire szintén nem mondható, hogy etikusabb (legalábbis önmagában), viszont lényegesen őszintébb eljárás. A rendszer emellett nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az infobróker valakit munkájával szponzoráljon, azaz mérsékeltebb áron, esetleg térítésmentesen dolgozzon valakinek, hiszen adott a keresztfinanszírozás lehetősége (a tehetősebb ügyféltől beszedett magasabb díj fedezheti a szociális alapú vállalási árat). Mindent összevetve az infobróker eljárását társadalmilag célravezetőbbnek tartom, és mint lehetőség, feltehetően etikusabb is.
CzGy: Analógia: Az orvos ugyanabban a rendelőben délelőtt OEP finanszírozta rutinmunkát végez, de a fontosabb ügyfeleket délutáni magánrendelésre hívja, és akkor a lehetőségei, ismeretei hirtelen megszaporodnak és olyasmit is képes gyógyítani pénzért, amit délelőtt nem tudott. Nem ilyen lenne a mi két félidős könyvtáros-infobrókerünk?
MG: A példában ugye az orvos a nagyobb bevétel reményében hívja délutánra a beteget, nem mert jobban kedveli? Szerintem itt a klasszikus alapszolgáltatások meghatározása kérdéshez jutunk el. Az alábbi cikk4 egy elég egyenes, idehaza szokatlan hangvételű explicit módja ennek. Ami tehát az alapszolgáltatáson túl van, lehet térítésért végezni.
CzGy: Elolvastam a hivatkozott referátumodat. Értem az utalást. Ma a magyar közkönyvtárak egyébként más helyzetben vannak. Ma ezekbe a könyvtárakba nem jön még be egy hatalmas potenciális használói tömeg, melynek a kiszolgálására készek lennének a könyvtárak. Velük szemben nem fogalmazhatunk meg elvárásokat azon kívül, hogy használják a könyvtárat, jöjjenek a könyvtárba, mert ez a mai könyvtár nekik van kitalálva.
Ha az infobrókert úgy fogjuk fel, hogy ő olyasmit tud összegyűjteni, megszerkeszteni, előállítani, amit a vállalkozó, a pályázatíró, a szakdolgozatíró stb. hajlandó megvásárolni, akkor ilyen infobrókert el tudok képzelni a könyvtárban két félidősként. A könyvtári szempontú kettéválasztása a tevékenységnek akkor a következő lenne:
A mai tájékoztatási munkát valamiféle gyorsétteremnek mondanám, ahol a megrendelés és a fogyasztás gyakorlatilag egy időben van. Valójában a választékból rendelhet az olvasó. A választék a gyorsan hozzáférhető információt jelenti. Ezt elfogyasztja az olvasó (kölcsönöz, fénymásol, olvas, nyomtattat stb.).A másik olyan rendelés, mely speciálisan elkészített étekre vonatkozik. Külön munkaidőt, nyersanyagot, esetleg eszközt kíván. Ez nem fogyasztható azonnal, külön minőségi elvárásai lehetnek a megrendelőnek. Ezért pénzt lehet kérni. Ez lenne az infobróker egyik mutációja, mely a könyvtárakban fajult ilyenné.
MG: Akár meg is egyeztünk 🙂 ? Fennmarad azonban még a külső forrás bevonásának esete. Pl.: hogyan telefonálhat / használhat fizetős adatbázist / mászkálhat ki munkaidőben a könyvtárban dolgozó infobróker?
HSD: A függetlenségnek bizony ára van. Az nem megy, hogy azt mondjuk, hogy infobróker független, ugyanakkor könyvtári dolgozóként fizetést húz, vagy ha azt nem, akkor működési terepet kap. Ha az infobróker beköltözne a könyvtárba, és rátábláznák a ráeső fenntartási költségeket, akkor azonnal megvilágosodna számára, hogy a könyvtár miért államilag finanszírozott tevékenység. Nézetem szerint az infobrókernek mint vállalkozóként működő, autonóm piaci szereplőnek, nincs igazán helye a könyvtárban. Azaz ha mégis, akkor őt már könyvtárosnak hívják, és bizony nem a saját zsebére dolgozik, hanem az intézményére.
MG: Ez világos. Ilyet, vagy hasonlót javasoltam korábban a Hertis példájával.
KK: Szerintem a kérdés, hogy ez a dolog beépülhet-e az itt elképzelt formában egy nagy felsőoktatási könyvtár palettájába?
Első látásra, az igényeket elméleti alapokról tekintve, abszolúte szabadnak tűnik a pálya, s költségvetési kérdés az egész. De a mi könyvtárunkból kiindulva sok nehézséget is látok azért. Én integráció párti vagyok, ami alatt azt értem, hogy az infobrókeri feladatkör jelentős részét szeretném, ha ellátná a szaktájékoztatás nálunk, s azt hiszem erre képes is. Ne feledjük, hogy az internet, az EISZ-ben elérhető és azon túli (saját előfizetések stb.) adatbázisokban való keresés, információ kitermelés napi feladat ennek a 10-12 embernek, aki tájékoztató ügyeletben napi váltásban pulton találkoznak a hallgatók és oktatók-kutatók ilyetén kérdéseivel. Ez nagy gyakorlatot ad. Ezen munkatársaink jelentős része a könyvtári informatikus képzésben kifejezetten intern és online keresési technikákat tanít, beleértve a citációs indexeket, tudománymetriai részt is.
MG: Értem, ám pl. az EISZ-ből szerzett információk értékesítése illegális. Persze, nem zárom ki, hogy vannak más forrásaitok, melyekből kiszedve értékesíthető az információ. Vagy értékesítésben nem gondolkodtok?
KK: Nem is értékesítjük, hanem a saját kutatói ügyfeleinknek „csomagolva” továbbadjuk. (Nem szabad elfelejteni, hogy az egyetem a könyvtárát azért hozta létre, hogy információval lássa el az oktatást-kutatást. Semmiképpen nem lenne jó pozíció, mondjuk költségvetési tárgyalásunkon, ha azzal érvelnénk, hogy ezt vagy azt az információt ezentúl saját embereinknek is külön pénzért adjuk. Nagyon meg kell fontolni, mi az az extra hozzáadott érték, amit az egyetemnek mi egyetemi emberek külön pénzért adhatunk. Még ha ilyen elüzletiesedett a mai világ, akkor is. Kifelé persze, az más dolog, de arról később.)
Más irányokat is igyekszünk felvenni, erre jó példa, hogy két munkatársunkat szabadalmi, szerzői stb. jogi szaktanfolyamban részesítettük egy PATLIB projekt keretében, a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködve, azóta PATLIB tájékoztató központ is vagyunk. A könyvtári integráció (majd félszáz tanszéki könyvtár egyesült!) azt is meghozta, hogy a szaktudományi speciálizációs képességünk nagyon nőtt. Pl. EU információs központ vezetője jött be, pl. orvosi szaktájékoztatók jöttek be stb.
Az is fontos szerintem, hogy mivel 1989 óta online keresést végeztünk a neten és a 140 könyvtári dolgozó összes diplomás tagja gyakorlott az interneten (belső kommunikáció is így megy évek óta stb.) nagy az esély a kiválasztódás magas színvonalára. Hasonlóképpen a régóta folyó, s általunk vitt szegedi könyvtáros informatikus képzés is nagy merítést ad. Mindez persze nem teljesen az információbrókerségről szól, de az jól látszik, hogy olyan környezet jött létre, amiben az idefordulók kiszolgálása döntően megoldott, így egyszerűen kicsinek látom azt a rést, amibe beleférne a bróker, úgyhogy ez mindkettőnknek megéri. Egy ilyen jó alaptulajdonságokkal rendelkező helynek, mint egy modern egyetemi könyvtár, szerintem a gondok nagy részét meg kell tudnia oldani, úgy, hogy felveszi a kesztyűt, és saját keretei közt megkeresi az embert, a megoldást.
De ma ezek a szolgáltatások nem terítésesek, hanem központilag (ami nem feltétlen csak egyetemi pénzt jelent) finanszírozottak. Jelen pillanatban inkább abban vagyunk érdekeltek, hogy az információs szolgáltatást partnereinknek „ingyen” adjuk, viszont a hozzákapcsolódó egyéb dolgok hozhatnak pénzt. Ennek oka az, hogy a potenciális közönség az egyetemi polgárokból áll, szinte kizárólag.
MG: Felteszem, hogy a meglévő szellemi potenciál alkalmas lehet térítésért testre szabott információs szolgáltatására. Már csak azért is, mert ha nem teszi, a lassan, de kitartóan növekvő kereslet könyvtáron kívüli szolgáltatókat talál meg, és pénzét így nem az egyetemi könyvtárba viszi. Másrészt a pénzért adott információ – gyakorlati tapasztalatok szerint – a felhasználó számára általában értékesebbnek, nagyobb presztízsűnek tűnik, mint az ingyenes. S bár távolról sem mondom, hogy egy egyetemi könyvtár egésze ilyen szolgáltatásra álljon át, a térítéses információszolgáltatás származtatott imázsa feltehetően jól jönne neki.
KK: Elvileg ezzel egyetértek. A gyakorlatban azonban az ilyen megkeresések száma csekély nálunk, lehet, hogy azért, mert amit csak lehet átteszünk a hivatalból megválaszolandó spektrumba. Másrészt meg egy egyetemi könyvtár zártabb is kicsit, hiába nyilvános könyvtár. Az ügyfelek 95%-a egyetemi polgár, akit mi hivatalból „ingyenesen” szeretnénk tudással, információval kiszolgálni.
Persze volna területe ezen kívül is, de a hatalmas forgalom mellett csak az lenne érdekünk, hogy olyanokat is ide csaljunk, és gondjaikra megoldást adjunk, ha ez bevételi forrásként komolyan szóba jöhet. De a mi apparátusunkkal dolgozó független bróker, amely állandó belső versenyben van jelen, s amely saját magának dolgozik anyagilag, ez ebben a kontextusban nehezen képzelhető el. Egyelőre nem tudom, hogy mi olyat nyújthat egy bróker, amit mi nem, és nem is akarunk nyújtani, s hogy érdekünk lesz-e hagyni, hogy tőlünk jusson-e forráshoz. De könyvtárunkban egyelőre nem látszik ilyen probléma.
- Információbróker = független információs tanácsadó. Tevékenysége: ügyfele üzleti döntéshozatalát megkönnyítendő térítésért ingformációt prezentál. Információt keresés és értékesít. ↩
- Infobróker – szervezeten kívül, vagy belül? – Az információs tanácsadó szempontja / Mikulás Gábor. Elhangzott angolul a BOBCATSSS konferencián, Budapest, 2005. febr. 2. ↩
- A legnagyobb különbség a tájékoztatópultnál dolgozó referensz könyvtáros és az irodában tevékenykedő információbróker között az, ahogyan a kérdést kapják. Kész referenszkérdés ritkán fogalmazódik meg egy nap alatt az információbróker esetében. Másik különbség, hogy a bróker ügyfele nyers információn túl gyakran elvárja annak kifejtését is. Elemzést is megkíván. Az információbróker által készített jelentés nagyon hasonlít a piackutatási anyaghoz. Nemcsak a választ mondja el, hanem elmagyarázza, hogy az mit jelent, és hogyan befolyásolja ez ügyfél dolgait. Ld.: p. 47-54 ’Founder and owner of an information brokering firm’ / Merydee Oyala, In: Opening new doors: Alternative careers for librarians / edited by Ellis Mount. – Special Librarians Association : Washington. – 271 p. ↩
- Ausztrál diákok és a könyvtár / Mikulás Gábor. In: Módszertani Közlemények 34 (1994) 1 p. 46-48 ↩