A könyvtárban meglévő felesleges munkaerőt vagy el kell bocsátani, vagy le kell kötni.
Entrepreneurial library management / Maurice B. Line. Elhangzott Maurice Line 1990. november 7-ei előadásán az Országos Széchényi Könyvtárban

Partnerinformáció és holdudvara – adatbázisok tükrében

BOSS, Információbróker-melléklet, 2002. november, p. 43-45

Az, hogy egy vállalkozás kit tekint partnerének, a gyorsan változó versenyhelyzetben belső döntésén múlik. Korábbi konkurensek összefognak, adott esetben vállalatok részlegekre bomlanak. Így adott esetben partner lehet a beszállító, a megrendelő és a (most még) konkurens. (Sajátos szempont, amikor a szervezet saját magáról fellelhető információt tekinti át. Így azt az imázst kapja meg, amelyet az ő megrendelői, beszállítói, versenytársai – általában véve környezete – lát.)

Teljes körű információt gyakorlatilag lehetetlen beszerezni, de ez nem is szokott cél lenni. Az Internet számos adatot nyújthat, de tisztában kell lenni annak korlátaival is, például minősítetlenség, esetlegesség. A (leg)frissebb, rendezettebb, minősített információ leginkább szakértők által összeállított adatbázisokban érhető el, tanácsadóktól közvetlenül, CD-n, vagy az interneten (mint közvetítőn!) keresztül térítéses adatbázisokban. Lássunk példákat ezekre.

Az írás folytatása, frissített változata a Magyar Információbrókerek Egyesülete 2006-ban kiadott Információból üzleti érték c. könyvében olvasható.

Hozzászólás