"A többi játékos oda megy, ahol a korong van. Én oda megyek, ahol a korong lesz" -- Wayne Gretzky, minden idők legponterősebb jégkorongozója

Motiváció és motiváltság

Szerző: Dr. Hegedűs Gábor, főiskolai tanár
Világgazdaság, 2002. november 30., Menedzser melléklet

Az írás eredeti változata:
A motiváció, egyes pszichológusok véleménye szerint egy kívánt célállapot elérésére irányul. A latin movere szóból származik. Jelentése: mozgás, mozgatás. A könnyebb értelmezhetőség miatt különböztessük meg a motivációt és a motiváltságot. A motiváció eszerint kívülről ható ösztönzés egy cél elérésére, a motiváltság pedig az egyénre jellemző belsővé vált tényezőként, tulajdonságként szabályozza cselekedeteinket.

A motiváció, a motiváltság – ha irányultságát vesszük figyelembe – a siker elérésére, vagy a kudarc elkerülésére irányul: vagy azért tanulok, hogy ötöst kapjak, vagy azért, hogy ne kapjak elégtelent. Ebből az is látszik, hogy különböző emberek különböző szinteken motiválhatók illetve motiváltak. Pléh Csaba Pszichológiatörténet című könyvében írja: “Az emberek sok dimenzióban térnek el egymástól, s a társadalomszervezés feladata nem lehet más, mint a különbözőségek megtartása az uniformizálás helyett.”

Cselekedeteinket az egyéni sajátosságok mellett – sokszor helyette – ún. szocializációs hatások, például a divat, a tömegpszichózis, az etikai és erkölcsi normák, hagyományok, törvények, vagy a jó és rossz szokásaink irányítják. Választási lehetőséget hordoznak magukban: elfogadom, vagy elutasítom őket.

A Maslow-félre szükségletek elmélete – bár látszólag teljesen lefedi az emberi cselekedeteket szabályozó tényezőket – nem számol a szükségletein túli fogyasztóvá váltás lehetőségével. Emeljük ki az elmélet első tényezőjét, a fizikai szükségleteket, amely egyszerre jelenti az ön- és fajfenntartás, az anyagcsere, a lakhatás, stb. szükségleteket. De jelenthet az ember regenerálódásához elengedhetetlenül szükséges igényt is, pl.: a mozgás, a játék, a szórakozás szükséglete. A reklámipar felfokozza bennünk az ezek kielégítése iránti vágyat, s idővel szükségleteink szokásokká válnak. Ezek a szokások lehetnek konstruktív és deviáns jellegűek. Deviáns pl. a túlzott italozás, amely először a szórakozás iránti szükségleteink mértéktelen kielégítésével kezdődik. Az alkoholizmus lehet betegség, de az oda vezető út az egyén választásának, döntésének kérdése.

A fizikai szükségleteink közül kiemelt szerepe van a birtoklási vágynak, mondván: nekem is legyen olyan, vagy különb, vagy több mint a másiknak. A birtoklási vágy hajtórugója a gazdasági fejlődésnek, és kiváltó tényezője a környezetrombolásnak. Ma a fejlett gazdaságot a fogyasztói társadalommal azonosítjuk, és megfeledkezünk arról, a jövő nemzedék életfeltételeit korlátozzuk az önmérséklés hiányával. A helyes arány megtalálása ezért nehéz, de lényeges feladat. A birtoklási vágyból többek között két magasabb szintű szükséglet-megnyilvánulás is származtatható. Az egyik az attitűd (másokhoz való viszonyulás), a másik a rangsor-szerep.

Az attitűd két szélsőséges formája az altruizmus és az egoizmus. A mai gazdasági elvárásokban az utóbbinak van tere. A gazdagságnak és szimbólumainak és megnyilvánulásai a rangsorban jobb pozíciót, nagyobb elismerést biztosít az egyén számára, mint egyéb rangsor-szerepek, például az önzetlenséget, a szeretetet kifejezésre juttató altruista viselkedésformák. A rangsorban való előkelő hely megszerzése pedig az egyik legnagyobb motivációs tényező. Nézzük például a külső megjelenést. Fiatal korban a nemünktől függetlenül cél a szépség-rangsor előkelő helyét kivívni: a serdülő szinte mindig elégedetlen önmagával. Aki viszont nem tud az felfokozott elvárásoknak megfelelni, igyekszik kitörni a számára sikertelenséget hozó, társadalom által meghatározott elvárások kereteiből. Számára sikerrel kecsegtető, új rangsor-képző szerepeket vállal fel. Az iskolában bohóckodással, deviáns vagy a rossz osztályzatokat fetisizáló viselkedéssel hívja fel magára a figyelmet. E viselkedési formák követendő mintává válva rögzülhetnek, s felnőtt korra destruktív magatartássá változhatnak. A siker utáni vágy erősebb az ésszerűségnél, s a nevelésnek, az oktatásnak fontos szerepe lenne, hogy olyan tanulásszervezési formákat, tanítási-tanulási stratégiákat alkalmazzon, ahol a gyengébb képességstruktúrájú résztvevők is sikeresek lehetnek, korlátozva a társadalmi, vagy éppen munkahelyi marginalizálódást. Ne csak a kijelölt ismerethalmaz, hanem az érdeklődés is legyen forrása a tanulásnak. A siker önbizalmat ad, az önbizalom magabiztonságot fejleszt, az pedig újabb, a sikert magában hordozó tevékenységre ösztönöz. Dewey szavaival élve: a sikeres tevékenység maga lesz az aktív, sikeres élet motivációja.

A kudarcmotivált emberekben sem a kudarc élménye motivál, hanem az a szándék, hogy megmutassa, képes egy adott probléma megoldására. A probléma megoldása már magában hordozza a sikert. Ezzel eljutottunk a Maslow-féle szükségletek legmagasabb szintjéhez, az önmegvalósítás szükségletéhez, amely magában hordozza az önismeret. Fontos elhitetni minden emberrel, hogy vannak számukra is sikert adó tevékenységek. A pillanatnyi sikertelenség ellenére képesek kitörni, ha a saját lehetőségeinkhez képest megvalósítható célokat tűzünk maguk elé. A megvalósított célok padig önmagukat gerjesztik, merészebb célokat tűznek ki.

E folyamatban óriási szerepe van a politikának, a gazdaságnak, az iskolának. Olyan célokat fogalmazzanak meg, melyekkel az egyén azonosulni tud, és távlatokat is biztosítanak. A nevelési, az oktatási rendszerek készítsék fel az embert a konstruktív életvezetésre. Teremtsenek olyan légkört, melybe a diák vagy hallgató szeressen járni; legyen lehetősége megtanulni együttműködni, toleranciát gyakorolni; tudja megismerni önmagát, legyen magával elégedett; képességstruktúrájától függetlenül is rendszeresen részesüljön külső megerősítésben, elismerésben. A külső motiválásnál tehát sokkal fontosabb a belső motiváltság kifejlesztése.

Nem lehet különböző embereket azonos módon motiválni. Esetleg a fanatizálás jöhetne szóba, de ebben az egyén nem ura önmagának, sem cselekedeteinek, és nem rendelkezik a választás lehetőségével. A leghatékonyabb motivációs tényező ugyanis a siker, az elismertség, az önmagunkkal való megelégedettség. Az önmagával elégedett ember szereti és tiszteli az életet. Hemigway szavaival:

“Nem tudhatod mit hoz a sorsod,
mosolyt hoz e vagy könnyeket.
Tanuld meg hát feledni a rosszat,
S őrizd meg a boldog perceket”

Hozzászólás