A legfontosabb erőssége a könyvtár szakmának, ha vannak olyan vezetők, akik megértik a könyvtárakat, kilátnak a ketrecből, s ezt használóik számára is át tudják adni.
Studying progressive libraries : an adventure in New Zeland. In: Marketing Library Services 19 (2005 Mar/April) http://www.infotoday.com/mls/mar05/StanleyEmberton.shtml

Kishíján megbukott… Információszolgáltatásról — az Encyclopedia Britannica közelmúltjának tanulságaival

Nyomtatásban nem jelent meg (a Könyv Könyvtár Könyvtáros szerkesztősége szerint nem volt aktuális). 2001. január

(E cikk Philipp B. Evans – Thomas S. Wurster: A stratégia és az információ új gazdaságtana cikk / Harvard Businessmanager 2 (2000) 1 p. 39-49/ felhasználásával készült.)

Könyvtároskörökben is divat az információs társadalomról beszélni és találgatni, mit is hoz ez a nehezen meghatározható korszak. Az ilyen beszélgetésekből adódó tanulságokat azonban csak ritkán sikerül levonni, és még ritkábban lesz cselekvés belőle. Az információs társadalom jellemzői között szerepel, hogy az információ válik a legfőbb értéknövelő tényezővé, vagy hogy a közvetlen kommunikáció lehetősége erősen csökkenti az információközvetítők szerepét.

Az Encyclopedia Britannicát, a világ egyik legnagyobb és legismertebb védjegyét például kis híján eladták. A majd’ két folyóméternyi kiadvány eladásai 1990 és ’97 között a felére estek vissza. A CD-ROM-ok a semmiből jöttek, és tönkretették a tradicionális értelemben vett nyomtatott enciklopédia üzletágat.

Hogy történhetett ez? Nos, a teljes sorozat 1500-2200 dollárba kerül. Egy CD-ROM enciklopédia, pl. a Microsoft Encarta ára körülbelül ötven dollár, és PC- vagy CD-ROM meghajtó vásárlásakor – legalábbis a tengerentúlon – sokszor ingyen jár. A nyomtatott enciklopédia kiadásának – nyomtatás, kötés és fizikai disztribúció költségei kétszáz és háromszáz dollár között mozognak. A CD-ROM gyártási költsége körülbelül másfél dollár. Kicsi, de látványos példa arra, hogy az információs technológia és az új verseny hogyan rombolja szét egy nagy múltú üzletág hagyományos értékrendjét.

Képzeljük csak el, mit gondolhattak a patinás Britannica munkatársai. A szerkesztők a CD-ROM-ot valószínűleg gyenge minőségű termékek elektronikus változatának tekintették. Az Encarta tartalmát a Funk & Wagnalls enciklopédia engedélyezte, amelynek kiadványait eredetileg szupermarketekben árulták. A Microsoft némileg “felturbózta” a tartalmat néhány köztulajdonban lévő illusztrációval és mozifilm-részlettel. A Britannica szerkesztőinek szemében tehát az Encarta nem enciklopédia volt, hanem csupán játék, bóvli.

Kezdeti tétlenségükből ítélve a Britannica menedzserei nem értették meg, mit vesznek meg a vásárlók. A szülőket a Britannicában nem annyira az intellektuális tartalom érdekelte, hanem az, hogy jót tegyenek a gyerekeiknek. Ha ma a szülők “jót akarnak tenni”, számítógépet vesznek otthonra. Tehát a számítógép a Britannica valódi versenytársa. És a számítógéppel egy tucat CD-ROM jár, amelyek közül az egyik – a számítógép szempontjából – többé-kevésbé tökéletesen helyettesíti a Britannicát.

Amikor nyilvánvaló lett a fenyegetés, megalkották a Britannica CD-ROM változatát, de hogy megakadályozzák az eladói gárda feleslegessé válását, a vállalat a CD-ROM-ot ingyen mellékelte a nyomtatott változathoz, és ezer dollárért árulták azoknak, akik magában vásárolták meg. A bevétel tovább csökkent, a legjobb eladók elmentek, és a Britannica tulajdonosa – egy a University of Chicago által irányított tröszt – végül eladta a vállalkozást.

A Britannica esete felhívja a figyelmet az önelégültség veszélyeire. Bemutatja, hogy az információs társadalomban az információ gazdaságtana milyen gyorsan és drasztikusan megváltoztathatja a versenyszabályokat, és hogy adhat módot az új játékosoknak és a helyettesítő termékeknek arra, hogy elavulttá tegyenek olyan tradicionális kompetitív előnyforrásokat, mint az eladók, a kiváló márkanév vagy akár a világ legjobb tartalma.

A “régi dicsőség” hangoztatása, vagy a teljes információs szolgáltató szektorbeli helyzet átgondolásának hiánya megpecsételi az egész ágazat sorsát. Hiába lehet néhány elemében hasznos a jelenlegi szolgáltatás, ha egészében figyelmen kívül hagyja a használói igényeket – akárcsak az információs és könyvtári szolgáltatások esetében.

Tapasztaljuk, hogy a feldolgozási folyamatok munkaerőigénye csökken: elég, ha például Angliában a Bath-i Egyetem végzi e feldolgozást, a többiek pedig átveszik tőle. Persze még olcsóbb lesz a dolog, ha az egész munkát jól felkészült indiai szakemberek végzik például Új-Delhiben, hiszen ott alacsonyabb a munkabér és az ingatlanár. A végtermék minőségét az aligha befolyásolná. A nagy amerikai vállalatok operátorai, vevőszolgálati munkatársai már jelenleg is Írországban vagy Indiában dolgoznak. Ezért nem nehéz megjósolni, hogy az információs piacon (vö.: tájékoztató-szolgálat) is csökken a helyi munkaerő-igény.

A munka – legalábbis hosszabb távon – oda megy, ahol azt legjobban végzik el. Azaz leghatékonyabban, leggyorsabban, legeredményesebben és legjobb minőségben. Ezek után gondoljunk arra, hogy az információs társadalomban, a szaporodó profi információs szolgáltatók között kinek lesz szüksége a döntően hagyományos adathordozókhoz értő, marketingben, menedzsmentben kevéssé jártas, könyv-, könyvtár- és sajtótörténeten edzett hazai könyvtárosokra? Rövid távon persze eredményes lehet a tehetetlenségi nyomaték, a félreértelmezett szakmai lobbi vagy érdekképviselet, de egy piacképes munkaerejétől az elvándorlás miatt rendszeresen megfosztatott, az optimálisnál jóval kisebb számú korszerű tudású koponyával rendelkező szakmát aligha éri meg mesterségesen hosszú távon életben tartani. Már ma is alig rendelkezik társadalmi támogatottsággal. (Elég, ha ennek egyik indikátorára, az imázsra gondolunk.) Alapvető belső(!) változás nélkül nem számíthat a szakma nagyobb elismerésre.

Veszély, hogy felerősödnek a megfelelő szakmai tudás hiányában a hagyományokat mindenáron védeni akaró hangok, figyelmen kívül hagyva vagy elbagatellizálva a gyökeresen megváltozó környezetet (vö.: a Britannica menedzserei, akik piacnyerésük érdekében Magyarországon még 1995-ben is toborozták az ügynököket). Az információs társadalom ellenében meghúzott sáncok minden bizonnyal a teljes elszigetelődést teremtik meg.

De lássuk, hogy a mélypontot elérve hogyan változott meg a patinás cég. – Az új menedzsment az internetre koncentrálva próbálja újra felépíteni a vállalkozást.1998-tól először havi előfizetési díjért, eladói lánc nélkül, az Internet lehetőségeit kihasználva tették elektronikusan elérhetővé a lexikon anyagát, amit kiegészítettek számtalan friss, a keresés tárgyához igazodó adatbázissal. Ezután rövid periódusokra érvényes ingyenességgel csábították a netizeneket, s 1999 végétől internetkonform módon a teljes szolgáltatáscsomag ingyenessé vált. Olyan roham indult meg az enciklopédia használatáért, hogy a szerverek nem bírták a százezernyi érdeklődő ostromát.

A kiadónak módjában állt volna az Encyclopedia Britannica legversenyképesebb értékét, a nevét kihasználni. Az hírneve garantálja a jó minőséget, az objektív információt. Az interneten lévő nagyon változó minőségű információra tekintve mi lehetne vonzóbb, mint egy értékes információra linkelő Britannica-útmutató a weben? Az új információgazdaságba való illeszkedéssel is lehetővé válhat a kiadó túlélése. Ha időben megszabadultak volna a drága terjesztői gárdától, szövetségre léptek volna a könyvtárakkal és tudományos folyóiratokkal, kiépítettek volna egy olyan folyóiratot, amely közvetlen kapcsolatot kínált volna az eredeti forrásokhoz, ha létrehoztak volna egy univerzális navigátort az Encyclopedia Britannica által jóváhagyott hiteles információhoz, hősök lettek volna.

S végül lássunk egy hírt a Washington Post 2000. szeptember 15-i számából (az Edupage2 nyomán):

A két legnagyobb CD-ROM enciklopédia, az Encyclopedia Britannica és a Microsoft Encarta tartalma már ingyenesen hozzáférhető a világhálón. Az 1768 óta megjelenő, ma 45 millió szócikket tartalmazó Britannica teljes terjedelemben, a csak 1993 óta létező, de 5 millió szóval többel büszkélkedő Encarta sűrített változatban olvasható. (…) Egyik webes kiadást sem frissítik, viszont mindkettőn jelentős mennyiségű reklám található.

A krízist tehát nagy vérveszteség árán túlélték, bár feltehetően nem a legelőnyösebb utat választották. Vajon a könyvtárak milyen utat választanak? Megmaradnak a szakmai tradíciók sáncai között, vagy képesek-e önmaguk karcsúsítására, szolgáltatásaik jelentős részben elektronizált újjáalakítására? S képesek-e fenntartóikat meggyőzni a radikális szemléletváltás szükségességéről? S vajon mindez mennyi időt vesz mindez igénybe? Az alternatív, üzleti alapon szerveződő szolgáltatók a piac (és a magasan képzett munkaerő) mekkora részét veszik el a lassan ébredő, ellustult könyvtáraktól?

Hozzászólás