A szaksajtóban "a hivatásunkat ellepő amatőrök magasabb posztjuk kötelező penzumaként írnak".
Neuralgikus pontok a szakkönyvtárügy működésében / Horváth Tibor. In: Tudományos és Műszaki Tájékoztatás (1989) 11 http://tmt.omikk.bme.hu/show_news.html?id=3152&issue_id=396

Iskolai könyvtárak a pagodák árnyékában – Egy japán tanulmányút tapasztalatai

Könyv és Nevelés, 2000. 4. p. 114-124

Mindig nagy élmény, amikor a hétköznapi, megszokott, bevált dolgokat hirtelen más szemszögből kell megtapasztalnom. Így van ez akkor például, ha az ember külföldre utazik: idegenek az emberek, a nyelv, a szokások, a kultúra. Virtuális utazások esetén, például könyvben olvasva, honlapokon, tévén keresztül látva, az embert még hidegen hagyja a gyökeres másság, személyesen megélve azonban ez felkavaró is lehet. Így volt számomra Japánban, amikor tanulmányúton vehettem részt augusztusban. A Japán Iskolai Könyvtárosok Szövetségének 32. közgyűlésére voltam hivatalos, de meghívóm révén módomban állt több könyvtárat meglátogatni, illetve szakmai találkozókon is részt venni.

Japánban a könyvtárosok megbecsültsége magasabb, mint hazánkban, az iskolai könyvtárosok pedig a szakmán belül is előkelő helyet foglalnak el. Ez nem is csoda, hiszen az oktatást fél évszázadon keresztül első számú stratégiai célként kezelő országról van szó. Két példa állításom alátámasztására: 1993-ban, az akkori recesszió évében az iskolai könyvtárak költségvetése – ellentétben az összes többi szektoréval – csökkenés helyett szinten maradt. 2003-ra pedig az állami iskolák könyvtárainak kötelező jelleggel könyvtárost (könyvtárostanárt) kell foglalkoztatniuk.

A Japán Iskolai Könyvtárosok Szövetsége (Gakko Toshokan Sokuhoban – SLA) (ld. még róla: Iskolai könyvtárosok, mint politikai nagytőkések) független szakmai szervezet, tokiói székhellyel. Hatezer tagjuk van. A központban 12 függetlenített munkatársuk dolgozik, akik az adminisztratív munkákkal foglalkoznak, köztük a négy ún. igazgató is (gazdasági, kutatási, kiadványokért felelős és az általános szervezési feladatokat ellátó igazgató). Mivel ők mindennapi munkájuk során nem tartanak kapcsolatot a diákokkal, 21 részmunkaidősből álló tanácsadó testületre támaszkodnak, amelynek tagjai “civilben” iskolai könyvtárosok, tehát közvetlenül kapcsolatban állnak a tanulókkal.

SLA-plakát: 2000. évi “gyermekek olvasásának éve”. A képen Agnes Chang, az UNICEF japán képviselője tartja a kisgyereket. Felirat: A meséket élik tovább a gyermekek, mikor álmukban mosolyognak.

Az Iskolai Könyvtárosok Szövetsége bevételeit legnagyobbrészt a kiadványaiból szerzi. A kiadványok megrendelői azonosak a tagsággal. A tevékenységeket számbelileg és kiterjedtségüket tekintve is a költségvetés nagysága, tehát a tagok támogatása határozza meg. Ez kiváló visszajelzés a szervezet munkájának eredményességéről. A rendszer önszabályozó: furcsa volna tehát a pénzhiányra panaszkodni.

A szervezet főbb tevékenységei:
Kiválogatják a könyvpiacon azokat a könyveket, amelyek hasznosak lehetnek az iskolai könyvtárak számára. Útmutatót adnak ki, amelyben iskolai könyvtárak építéséhez nyújtanak szakmai segítséget. Vetélkedőt szerveznek diákok számára; arra buzdítják őket, hogy a könyvek elolvasása után írják le velük kapcsolatos élményeiket, általuk kiváltott gondolataikat. Ez az egész országra kiterjedő versengés a nyári szünetben zajlik le. Évenként illusztrátor-versenyt hirdetnek a diákok körében, akiknek az a feladatuk, hogy egy választott könyv alapján képeket készítsenek. Kétévente rendeznek közgyűléseket, de bizottságaik, kutatócsoportjaik egész évben folyamatosan együttműködnek.

Az Iskolai Könyvtárosok Szövetsége nem csupán könyvekkel fordul a könyvtárhasználók felé. Stratégiája három lépcsős:

A diákok számára a könyvtárosokon keresztül rendelkezésre bocsátja azokat a dokumentumokat – többnyire könyveket –, amelyek segítik őket az iskolai előrejutásban. (A diákok kezébe adják magát a regényt, mesét, novellát stb.) Másodlagos információhordozóként videofilmekkel, irodalmi alkotások kivonataival is ellátják őket az eredeti, klasszikus művek mellett. Erre azért van szükség, mert az előző pontban említett rendszer a diákoknak csupán nagyon kis részét érinti meg. (A gyerekekhez eljuttatják az irodalmi alkotásról szóló film videokazettáját, valamint a mű rövidített, egyszerűsített változatának füzetkéjét. Így valamivel nagyobb a valószínűsége annak, hogy ők előbb-utóbb kézbe veszik az eredeti művet is.) A harmadik szinten az eredeti műveket, a rövidített változatokat, illetve a filmváltozatokat nem az egymásra építés módszerével, hanem csak önmagukban viszik közel az olvasóhoz. (Emögött annak tudomásulvétele áll, hogy akadnak olyanok – nagyon is sokan –, akik soha életükben nem jutnak el az eredeti könyvhöz. Számukra tehát – kényszerűen – a filmváltozat vagy az egyszerűsített forma válik az eredetivé.)

A bizottságok felsorolása messzire vezetne, ezért csak néhányat említek: A statisztikai és kutatási bizottság minden év júniusában felmérést készít az ifjúság olvasási szokásairól és olvasottságáról. Az iskolai könyvtárosok alap-szakirodalmát jelentő kiadvány adatainak feldolgozása ősszel, a kiadás tavasszal történik. A tárgyszavazási bizottság munkája ezév márciusig tartott, többéves munkával sikerült összeállítani és kiadni az iskolai könyvtárak által jól használható tezauruszt. Könyvtárostanári speciális bizottság – feladata, hogy az iskolai könyvtárosokról szóló törvény végrehajtását előkészítse. Jelenleg ugyanis a szakképzett könyvtárostanár munkaerő hiányában nem látszik biztosítottnak, hogy 2003-tól minden iskolai könyvtárnak rendelkeznie kell majd egy megfelelő szakemberrel. A lehetséges megoldáson dolgozik a bizottság. (Az SLA-konferencia egyik előadója vázolta egy nagy iskola könyvtárának munkaerő helyzetét: 1 könyvtáros, 1 rendszergazda, 3 számítógépes asszisztens, 1 médiaspecialista, és emellett a részmunkaidős alkalmazottak, diákok is szerepet kapnak. Természetesen nem magát az összlétszámot, hanem az arányokat érdemes figyelembe venni.) A jó könyveket kiválasztó bizottság kéthetenként ülésezik, és a szigetországban kiadott összes gyermek- és ifjúsági könyvet minősíti, azaz ajánlja, vagy nem tesz említést róla.
Ez utolsónak említett bizottság munkájáról részletesebben szólok:

A Jó könyveket kiválasztó bizottság tevékenysége
Az éves japán gyermek- és ifjúságikönyv-termés tízezer kötet körül mozog. A mintegy húsz fős bizottság évi huszonnégy alkalommal ül össze a könyvek minősítésére. A kiadványokat témakörök szerint szétosztva vizsgálják át az adott területek specialistái.

A bizottság ülései nem nyilvánosak: nagy gondot fordítanak a tagok anonimitására. Kívánatos ugyanis elkerülni az esetleges korrupciót. (E sorok írója – mint helyi kiadókkal kapcsolatba nem kerülő külföldi – a szervezet elnökének külön engedélyével tekinthetett be a bizottság működésébe.) A bizottság véleménye ugyanis sokakat érint: a javasolt könyvek következő kiadásain a kiadók büszkén feltüntetik az SLA ajánlatát, ami akár hatjegyű számmal is növelheti a könyv példányszámát. Az ajánlást címkével tüntetik fel. A címke presztízsét, hatását bizonyítja, hogy a kiadók a nagyobb forgalom és bevétel reményében a címkét darabonként vásárolják az SLA-tól.

Az SLA kiadói tevékenysége

Az Iskolai Könyvtárosok Szövetsége három, különböző célú periodikát is kiad:
Folyóirat. Ebben rövid, sokszor csupán egyoldalas beszámolók olvashatók olyan témákról, mint például: ajánlás az iskolai könyvtárak állományépítéséhez, átfogó tájékoztatás az április elején (ez Japánban a pénzügyi év kezdete) dolgozni kezdő iskolai könyvtárosok számára, jó tanácsok a számítógépesítéssel kapcsolatban, copyright és személyiségi jogok az iskolai könyvtárban; vagy hogy miként szervezzünk könyvtári felolvasóórákat. A cikkek általában rövidek és lényegre törőek, hogy ne vegyék túlságosan igénybe az olvasó idejét. A jó könyveket ajánló füzet minden második héten jelenik meg. (A gyorsaság a piac rugalmas követése érdekében szükséges.) A 24 oldalas, kapocs nélküli lapokból álló kiadvány jelentékeny hányadát ismertetések teszik ki (adataik: szerző, cím, kiadó, ár és annak megjelölése, hogy kinek és miért lehet hasznos a könyv – mindez 3-6 sorban). De nem maradnak el az ajánló füzetből az írói portrék, az interjúk és a könyvtári felmérések eredményei sem.

Évente összesítés jelenik meg az iskolai könyvtáraknak ajánlott jó könyvekről. A kiadványokban számtalan, fizetett könyvhirdetés is helyet kap. A hirdetők nagy száma a szövetség tekintélyének, befolyásos voltának elismerése. A szervezet a reklámbevételekből a kiadványok előállítási költségeit jelentősen tudja mérsékelni. Természetesen ügyel arra is, hogy a fizetett hirdetések és a szövetség általi könyvajánlások ne legyenek összetéveszthetők.

A szövetségnek vannak alkalomhoz kötődő ajánló kiadványai is. Japánban például elterjedt szokás az iskolákban olvasmányok kijelölése nyári házi feladatként. A kiadók készülnek is erre az alkalomra, munkát adván az SLA-nak, amely a tanárok, a tanítók és a gyerekek tájékoztatására szórólapot jelentet meg.

Szakkönyvek: A szövetség munkatársai könyvet írnak, szerkesztenek és terjesztenek az iskolai könyvtárosok segítésére, például az iskolai könyvtári törvényről és az általa nyújtott lehetőségekről, vagy a kétfunkciós könyvtárakról. Az SLA könyveinek másik része ún. felvilágosító irodalom az olvasás fontosságáról, a gyerekek olvasásra késztetéséről vagy a gyermekkönyvek értékelésének módszereiről. Plakátok: Az SLA két plakátsorozatot ad közre előfizetők részére. Az egyik sorozat havonta más-más iskolai könyvtárat mutat be látványos, képes formában, hangsúlyozván a helyi sajátosságokat és eredményeket. A plakáton ábrázolt jó gyakorlat ilyen módon ötletet adhat bármelyik más iskolai könyvtár személyzetének, a gyerekeknek és a tanároknak egyaránt.

A másik plakátsorozat témája vegyes. Például fotók segítségével a könyv útja kísérhető figyelemmel a nyomtatástól a könyvtárig, egy másik a tokiói nemzetközi gyermekkönyvtár felépítésének terveit mutatja be, de olyan is akad, amely a csillagképek titkaira hívja fel a középiskolások figyelmét. Ez utóbbin jól megfigyelhető, hogy a hangsúly a természet csodáin van, s az a célja, hogy olvasásra, kutatásra ösztönözze a diákot. A plakát alsó részén néhány könyv fényképe sorakozik, ezekkel a szóba jöhető ismeretterjesztő irodalmat ajánlják. (A plakát tehát távol tartja magát a reklámtól és az egyéb, üzleti célú befolyásoló eszközöktől.) De van olyan plakát is, amely a japán ETO, az NDC vidám grafikával illusztrált, rövidített táblázatait mutatja be.

Az SLA-kiadványok a japán iskolai könyvtárak többségébe eljutnak, a kiadványokat azonban bárki megvásárolhatja. Az ő figyelmük felkeltésére rendszeresen bocsátanak ki szórólapokat és füzetkéket.

Saitamai Iskolai Könyvtárak Szövetsége

A könyvek iskolai könyvtárosok általi minősítése azonban nem csak országos szinten zajlik. A tartományok is – így Saitama tartomány is – javasolnak könyveket minősítésre. A bíráló bizottság felsőoktatási, általános iskolai, közkönyvtári és könyvtárostanári tapasztalattal rendelkező szakemberekből áll.

Minden kiadó évi két könyvet ajánlhat, így tartományi szinten évi kb. 15 könyvről dönt az évente négyszer ülésező bizottság (feladataik: könyvek szétosztása egymás között, kiosztás a második referensnek, értékelés, majd a jelentés összesítése).

Iskolások konferenciája

A japán iskolai könyvtárakban jelentős szerepet kapnak a diáksegítők. A diákok számára ildomos a diákszövetség keretén belül valamely iskolai egységet vagy tevékenységet szabadidejükben támogatni. Eszerint van ki az egészség-megőrzési, a sport, büfé, könyvtári, mások pedig a környezeti bizottságban vesznek részt.

A könyvtári bizottságba osztályonként két diák tartozik, és lényegében könyvtári asszisztensi munkát végeznek a könyvtár számára. Az iskolai könyvtáros azonban másra is ösztönzi a gyerekeket: évente valamilyen témakör kapcsán beszámolót készítenek, és először házon belüli, majd tartományi szinten, diákkonferencia keretében adják elő tapasztalataikat. Ilyen tartományi konferencián is volt módomban részt venni Okegawában.

A konferencián előkerülő témák természetesen évente változnak. Az ezévi Saitama tartományi konferencia témái voltak: az iskolai könyvtárihonlap-készítési tapasztalatok, történetfűzési játék, könyvborító-készítés, könyvkötés, irodalmi kártyajáték készítése a tartomány irodalmi emlékeinek feldolgozásával.

Az előadások színvonala időnként meglepő volt: a tízegynéhány éves tanulók néhány fős, együttműködő csoportjai gyakran és ügyesen használták az írásvetítőt fóliák, képek vagy saját készítésű videofelvétel kivetítésére. Voltak, akik tagolt előadásukat igen ügyesen, felváltva mondták, olvasták. Mindegyik előadás szövegszerkesztett, illusztrált vázlatát előzetesen kiosztották a hallgatóság tagjainak. Fiatal előadók lévén azonban az is előfordult, hogy zavarukban egyszer-kétszer elnevették magukat.

Konferencia
Az SLA 32. narai vándorgyűlésén 2700 résztvevő volt jelen. A helyszín a Nara Egyetem volt. (Nara a szigetország első fővárosa volt, ezt követte Kyoto, majd Tokyo.) Nagy megtiszteltetésnek számított, hogy egyetlen külföldi vendégként – a HUNRA képviseletében – voltam jelen, és megkülönböztetett figyelemben volt részem. A figyelem azonban nem csak a külföldi vendéget illette meg: a halláskárosult résztvevők számára a szervezők folyamatos jeltolmácsolást biztosítottak(!) a plenáris ülésen. A konferenciával egyidőben árubemutató is zajlott: könyvtári eszközök, szoftverek, könyvek forgalmazói kínálták termékeiket.

Konferencia-előadások

A 113 előadás közül – a helyi nyelv ismeretének hiányában – az angol nyelvű előadásokat hallgattam. Ezeket amerikai és ausztrál csereoktatók és könyvtárosok tartották japán kollégáikkal közösen.

Közös tanulás az új kommunikációs központban. A diákok ismeretszerzés céljából keresik fel a könyvtárat, de céljuk esetenként különböző. Az eltérő célok a könyvtárostól más-más szolgáltatás-elemet kívánnak, amelyek közül “büntetlenül” egyiket sem lehet elhanyagolni. Az iskolai könyvtár kulcskoncepciói tehát:
A tanuló mint kutató A tanuló mint alkotó A tanuló mint együttműködő A tanuló mint prezentáló A tanuló mint tervező A tanuló mint homo ludens.
(Talán meglepő, hogy a kulcskoncepciók között csupán a tanuló szempontjai szerepelnek, de ha belegondolunk: az iskolai könyvtár nekik szolgáltat, vagy pedig általuk a szülőknek.)

Természetesen előkerült, hogy a tanulók közösségének szolgálata a cél, és a könyvtárnak kommunikációs és tanulási közeget kell biztosítania számukra. Ennek szellemében kapták a résztvevők a kommunikációs központ megtervezése feladatot. A hallgatóság tehát kisebb csoportokban papírra vetette (plakátra ragasztották, rajzolták, festették) elképzeléseit. A megszabott idő letelte után a csoportok közbejártak a teremben, megtekintve egymás munkáját, majd a csoportok egy-egy tagja bemutatta a szomszédok munkáját.

Egy másik előadáson, amelyet egy ausztrál vendégtanár és könyvtáros tartott, felmerült a jó gyerekkönyvek kiválasztásának kérdése is. Ugyanis a két szigetországban jelentősen eltér egymástól a szelekció természete. Ausztráliában a kiválasztás egészét a társadalom szélesebb köre végzi: pedagógusok, gyerekek, szülők ízlése egyaránt tükröződik az eredményben. Japánban a kiválasztást – ld. fentebb – könyvtáros szakemberekből összeállt grémium végzi. Ausztráliában – az Australian Book Council – nem tartja fontosnak a teljes könyvtermés átvizsgálását, Japánban megkísérlik ezt. A kiválasztás eltérő természetéből adódik, hogy a tévedés esélye kisebb, ha szélesebb a bírálók köre.

Képregények

Majd’ harminc évvel ezelőtt a felnőttek aggódva kezdték figyelni a japán fiatalok növekvő képregény-olvasását. Ma korra és nemre való tekintet nélkül az egész társadalom olvassa az ilyen kiadványokat. Nemzetközi összehasonlításban talán az tűnik fel, hogy Japánban igen széles a képregény-választék, sőt maga a képes kommunikáció elterjedtebb, mint a nyugati világban. Nem véletlenül vált ismertté világszerte a japán manga vagy a japanime. A Urawa West Középiskola könyvtárban is feltűntek a képregények polcai. Tartalmát vizsgálva megtaláltam a Bibliát, Japán és Kína történelmét, a világtörténelem, jelentős tudományos felfedezések, a békemozgalom és a megváltozott képességű emberek megértésének témaköreit. Kérdésemre vendéglátóm közölte, hogy ezek azok az értékek, amelyeket “bármi áron” el kell juttatni a fiatalokhoz. Emellett természetesen a hagyományos ismeretterjesztő könyvek és kézikönyvek is ott sorakoznak a megfelelő polcokon.

Ezek után már az sem különösebben meglepő, hogy a könyvtárhasználatot taglaló prospektus fontos eleme a képes ábrázolás.

Záró gondolatok

A tanulmányút alkalmas volt számomra, hogy egy távoli kultúrájú ország könyvtári rendszerének egy szeletébe betekintést nyerjek. A nyugati gyakorlattal sok esetben megegyező, bizonyos vonatkozásokban ellentmondó gyakorlatot találtam. A különbségek minden bizonnyal a hagyományos japán gondolkodásban, például a közösségi összetartó erőben, az individuum viszonylagos alárendelt szerepében, a tekintélytisztelet magas fokában gyökereznek.

Tapasztalatom szerint a japán iskolai könyvtárak jól szervezettek, jó szolgáltatásokat nyújtanak, minőségük kevésbé hullámzó – mint például Magyarországon. Az elektronizált katalógus mindennapos, a hálózatokban való gondolkodás kevésbé. Internettel kevésbé ellátottak, s ez veszélyként jelentkezik. (A japán kormányzat a nyáron határozott arról az ötéves tervről, amely az Egyesült Államok információtechnológiai megelőzését tűzi ki maga elé.) Az IT – akárcsak idehaza – még nem tört be az oktatás mindennapjaiba.

E beszámolóban felsorolt japán eredmények és tapasztalatok közül minden bizonnyal több olyan is akad, amely a hazai iskolai könyvtárak számára követendő példának számít.

Hozzászólás