Entrepreneurial library management / Maurice B. Line. Elhangzott Maurice Line 1990. november 7-ei előadásán az Országos Széchényi Könyvtárban
A nemzeti könyvtár sok mindent csinál, amire nincs szükség; és sok olyat nem csinál, amire szükség lenne. A nemzeti bibliográfiát Hollandiában egy vállalkozás adja ki. Az Egyesült Államokban ki sem adják.

Gyorsabb változást a fejekben!

Könyvtári Levelező/lap 7 1995 9 p. 33-34

Manapság gyakran hallani: semmi sem állandó, csak a változás. Az emberek többsége ebbe nagyon nehezen törődik bele, hiszen a megszokások gyakran nagyon mély gyökerűek. Egyfelől rendszeresen mondjuk és halljuk, hogy így lemarad(t)unk ama bizonyos vonatról, másfelől nagyot szisszenünk, ha a változás felborítja addigi megszokásainkat. Az élet szinte minden területe változik, gyorsan és gyakran: az adórendszer, a könyvárak, a sörválaszték, a pártok állásfoglalásai stb. Megszokásra tehát nincs idő. Ez sok szempontból félelmetes, ugyanakkor új lehetőségeket is kínál, de csak azoknak, akik gyorsan és eredményesen tudnak alkalmazkodni az új helyzetekhez. No, nem gumigerinc-jelleggel, hanem — mondjuk — új könyvtári szolgáltatással, az állomány rendszeres frissítésével. A könyvtárban az állandóság elvének képviselete lehet ugyan vonzó, de a biztos halállal egyenértékű — ezt mindannyian tudjuk és érezzük.

A hazai könyvtári rendszer egésze változóban van: recseg-ropog. De úgy tűnik, sok szolgáltatást hasonló színvonalon, kevesebb pénzből, például kisebb személyzettel is tudunk nyújtani, bár a korábbinál kevésbé kényelmesen. Az akadály sokszor az, hogy a könyvtárosok el sem tudják képzelni: valami máshogy is lehetne, s miképpen lehet a forrásokat a céloknak megfelelően átcsoportosítani a szinten tartás, sőt a fejlesztés érdekében. A fantáziát továbblendíthetik ugyan külföldi tapasztalatok, de ezek miatt sokszor a Nyugat majmolása és hasonlók a vádak.

Ha a megszorítások után a mért teljesítmény nem változott, azt is jelenti, hogy a könyvtár eddig pazarolt: beszerzési kerettel, munkaerővel stb., tehát a forrásokkal. Gondoljunk csak bele: mi történne, ha most megkapnánk azt az összeget, amelyből a kevésbé fontos, mára megszüntetett szolgáltatást fenntartottuk? — Mennyi minden, valóban hasznosabbra tudnánk fordítani! És bizonyosak vagyunk abban, hogy most nincsenek kis fájdalommal, a fontosabbak javára elhagyható szolgáltatásaink? — Nincsenek? Pedig legutóbb is azt mondtuk! Felmérések szerint a munkaidőnek több mint fele kihasználatlan. S hány diplomás könyvtáros feladata a könyvek visszapakolása, hány (kevésbé használt) folyóiratot rendelnek párhuzamosan ugyanabban az intézményben, kiváló fénymásológépek mellett, vagy hány azonosat az egymástól kétszáz méterre lévő közkönyvtárakban? A példákat mindenki sorolhatja saját területéről – ha őszinte. Mert sajnos gyakori, hogy menekülünk az objektív megmérettetés elől, rettegünk a tényleges (nem nominális) költségek és a teljesítmények kiszámításától. És sokszor el sem jut a döntéshozóig, hogy rossz döntésének következményével a költségvetési — tehát az adófizetők zsebéből származó — pénzt dobja ki az ablakon.

Változásokra van szükség. Mélyrehatókra, elsősorban a fejekben. Ha nem használjuk ki a változásokat, azok “használnak ki” bennünket, s a játék rövidesen nélkülünk megy tovább.

Nemrégiben külföldi szakértőket kérdeztem a változások optimális gyorsaságáról. A lassú, lépésről lépésre történő változás mellett voksoltak.

Azóta idehaza felgyorsultak az események; hetente kell újragondolni a körülményeket, leginkább a költségvetést. Csökkenő források esetén megsokszorozódik a gyors és jó döntések haszna — a rosszak hatása pedig végzetes lehet. Életmentő a feladatok rangsorolása és az erőforrások helyes újraosztása a könyvtár alapvető céljai szerint — a többit felejtsük el.

Hozzászólás