Könyvtári Levelező/lap 6 (1994) 10 p. 1

… hanem megfelelő információra, dokumentumokra. Ha a könyvtárak képesek a változó igényeket kielégíteni, akkor elképzelhető, hogy létezni fognak az ezredforduló után is.

Ugyan nem szó szerint, de ez (is) elhangzott az októberi lakiteleki menedzsment-szeminárium záróelőadásában, Maurice B. Line szájából. A kijelentés sokkolóan hathat ránk, könyvtárosokra. Nem téveszthetjük azonban szem elől azt, hogy szolgáltatunk, és munkánk minősége olvasóink, használóink elégedettségén mérhető le. Az angol információs és könyvtári tanácsadó nem először vetette fel magyar könyvtárosok előtt ezt a gondolatot. Az Országos Széchényi Könyvtárban 1991-ben tartott előadása után kifejtette, hogy ha a nemzeti könyvtárak egy napon bezárnának, senki nem venné azt észre. Valóban: az egyre összetettebbé váló információs piacon hazánkban is mind gyorsabban szűnnek meg a monopóliumok. Egyelőre a repedések tágulását figyelhetjük meg. A nem gazdasági alapozású hálózatok értelmüket veszítik annak következtében, hogy kiiktatódnak az időközben túl naggyá vált közvetítők; rajtuk keresztül ugyanis túlságosan drágán áramolna az információ. Angliában a könyvtárak a szolgáltatások vásárlása vagy saját szolgáltatásuk esetében egyaránt szembesülnek a tenderezéssel, mint kötelezettséggel. Ez arra szorítja a szolgáltatókat, hogy állandóan összemérjék szolgáltatásaikat a piaci versenytársak, mondjuk, profitorientált információbróker-cégek szolgáltatásaival. Ki tud nekem, mint önkormányzatnak, vállalatnak stb. ilyen és ilyen szolgáltatást (témafigyelés, módszertani tanácsadás, olvasóterem …) a legolcsóbban, legpontosabban, a legrövidebb időn belül szolgáltatni? Könyvtár vagy vállalkozó? A döntés a piac, a vásárló, az olvasó kezében van. Ha valamely könyvtár túl sok tendert veszít el, senki sem menti meg a bezárástól.

A gyakorlatok során rendszeresen szóba került a forráshiány, illetve az a kérdés, hogyan reagáljanak a könyvtárak az – úgymond – “kevés a pénz, a helyiség és a munkatárs” helyzetre. A tanult technikák arra irányították a figyelmet, hogy a meglévő források milyen rejtett lehetőségeket kínálnak.

Bizonyosak vagyunk-e abban, hogy tökéletesen kihasználjuk a munkatársainkban – mint a legfőbb erőforrásban – rejlő ötleteket, vállalkozási kedvet, elfedett lelkesedést? Jól használjuk-e fel szabadpolcos vagy raktári kapacitásunkai, nem tárolunk-e az értékes helyen holt anyagot, mit mutatnak költség–hatékonyság-vizsgálataink? Tudunk-e megfelelően kommunikálni? Képesek vagyunk-e egyáltalán fontossági sorrend felállítására?

Maurice B. Line és Sheila Corrall egyhetes szemináriuma alatt alkalmunk nyílt arra, hogy elgondolkozzunk munkánk értelméről (hogy van-e), tényleges és lehetséges hasznáról és meggyőződésünkké váljék: a menedzsment, mint a könyvtári munka tervezése, szervezése, ellenőrzése és a munkatársak ösztönzése megfelelő használat esetén alkalmas az információs és a könyvtári szolgáltatások piaci (anyagi és erkölcsi) jövőjének megteremtésére. Itt az idő tehát, hogy elkezdjük a változtatást, legelőször is saját gondolkodásunkban.