Az amputálás jobb, mint a lassú rohadás.
Maurice’s management maxims / Mauriuce B. Line. In: Library Management 20 (1999) 1

Önök nélkül(?)!

Élet és Tudomány, Nyelv és Élet rovat, szerk. Grétsy László, (1986. 05. 30.) p. 684

A köszöntés, a megszólítás és a megnevezés egyaránt nélkülözhetetlen része az emberi kapcsolatteremtésnek. Közülük a harmadik; a megnevezés napjainkban három formában gyakori: tegezés, magázás és önözés formájában. Hogy ‘kivel-kivel szemben melyik a helyes, azt az illem dönti el. Gyorsan változó életünkben Halák László illemkocka modelljén (Illemkocka, 1984.) a kis szituációlapok változása olyan — különleges — helyzeteket is teremthet, amelyekben igen nehezen találjuk meg a megfelelő megszólítást. Ezzel azonban nem mindig az illendőség ellen vétünk; hanem olykor nyelvünk logikája ellen is.

Újabban gyakran hallhatjuk műsorvezetők szájából: “Önök ‘a … (műsor) x-edik adását látták.”, Vagy: ,;Önök a …-t hallják. A műsorvezető nyilván nem akarja megszólításával a nézőt, illetőleg a hallgatót megsérteni, sőt talán a túlzott udvariaskodás miatt utal kétszer is a befogadóra: egyszer az önökkel, másszor a látják, hallják személyragjaival. Ágaskodik bennünk a kérdés, vajon kell-e ez a kétszeri személyre utalás. A német nyelvben a személyes névmásokat némely rag miatt kötelező kitenni. A magyarban nincs olyan egyezés, tehát eszerint a ragozott ige mellett ez szükségtelen. Az önöket még a latinból ismert vokatívusznak, azaz megszólító formának sem tekinthetjük, hiszen itt érezhetően csupán a megnevezés a cél. Ennek az önöknek nincs megfelelő stílusértéke; de még hírértéke sincsen. Igaz, a látják és hallják általános alanyra is utal hat bizonyos esetekben, erre az értelmezésre azonban a szóban forgó közléshelyzetben nemigen gondolhatunk.

Remélem, önökkel, azaz olvasóinkkal együtt érzem úgy; hogy önök nélkül szívesebben hallanánk a műsorvezetői beköszöntő vagy búcsúzó mondatokat.

Hozzászólás